2022. április 29., péntek

Könyvértékelés - Candace Bushnell és Katie Cotugno: Csajoknak kötelező

A mai könyvértékelés középpontjában a szerzőpáros Candace Bushnell és Katie Cotugno Csajoknak kötelező című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Móra Kiadónak!

Fülszöveg:

Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex. Azt azonban igen, hogyan küzdjön a szexizmus ellen. A Szex és New York írójának új nemzetközi sikerkönyve!

Mr. Beckett jóképű, fiatal és sokkal lazább, mint a gimnázium többi tanára. Nem csoda, hogy a gimnáziumban minden lány oda van érte – köztük a jótanuló Marin is, aki igyekszik minden elvárásnak megfelelni, hogy bekerüljön a kiválasztott egyetemre. Amikor azonban Mr. Beckett átlép egy határt és félreérthetetlenül rámozdul Marinra, a lány összezavarodik és megrémül. Úgy érzi, az a helyes, ha jelenti az esetet, de miután a saját barátai és az iskola vezetése sem hisznek neki, Marin úgy dönt, kockára tesz mindent és az iskolaújságon keresztül vág vissza. A Csajoknak kötelező című rovatban kíméletlenül számol be arról, melyik tanár és diák viselkedik megengedhetetlenül a lányokkal, emellett pedig elindít egy feminista könyvklubot is. Nagy meglepetésére olyan szövetségesekre talál végül, akikre nem számított: mellé áll például a suli legnagyobb „pasizógépe” és egy csendes sportoló srác, aki nem igazán tűnik lángésznek.

Candece Bushnell és a Pushcart-díjra jelölt Katie Cotugno közös regénye egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő – a #MeToo-mozgalom egyik fontos alapműve lehet.

A kötetről:

A Csajoknak kötelező volt ez első kifejezetten feminista témákat feldolgozó könyvem, és nagyon örülök, hogy elolvastam! A regény egyszerre szól a korántsem egyenlő feltételeken alapuló tanár-diák viszonyról és a nőkkel szembeni különböző elvárásokról, mindezeket egy rendkívül közérthető és szuper történetbe ágyazva. 

Marin élete gyökeresen megváltozik, amikor az irodalomtanára átlép egy bizonyos határt, ennek köszönhetően pedig már nem tudja és nem is akarja ugyanolyan szemmel nézni a világot, mint előtte. Az i-re azt a bizonyos pontot az teszi fel, hogy a saját barátai és az iskolavezetés sem hisznek neki. Mégis mit kellene tennie, hogy elhiggyék: ő az áldozat? Kihez forduljon, ha a saját legjobb barátnője is elhatárolódik tőle?

A kötet nagyon jól rávilágított arra, hogy bár a nők jogai és a nők megítélése rengeteget változott az utóbbi évtizedekben, évszázadokban, de mindezek ellenére a mai napig megfigyelhető egy bizonyos kettős mérce a férfi nemhez viszonyítva. Marin iskolájában az igazgató teljesen másként állt a két nemhez: míg a fiúknak gyakorlatilag bármit szabad volt, többek között az iskolai egyenruha szabályok sem vonatkoztak olyan szigorúan rájuk, addig a lányoknak állandóan kitüntetett figyelem járt, és a legapróbb szabályszegések is nyilvános megaláztatáshoz vezethettek. Hiszen mi sem természetesebb, minthogy a férfiak egy térdzokni viselése miatt nem tudnak úgy koncentrálni, mint ahogy azt a rendszer megkövetelné. Amikor Marin megírta a Csajoknak kötelező című cikkét, a támadások kereszttüzébe került. Hihetetlen, hogy szinte mindenki csak a rosszat, csak a kivetnivalót találta benne, és szinte senki nem állt oda Marin mellé, hogy igaza van, valamin változtatni kellene.

Egyrészt, nagyon szomorú volt olvasnom, hogy Marin barátai mennyire elfordultak tőle, hogy Chloé is szinte semmibe vette, másrészt, arra gondoltam, hogy ha ilyenek a barátok, akkor sokkal jobban jár nélkülük. Szerencsére megalakult a feminista könyvklub, amely nem csak új barátságokat és egy új szerelmet hozott Marin életébe, hanem célt is adott, gondolkodnivalót, hiszen a feminizmus kérdésköre annyi mindenre kiterjed, és nagyon jó volt olvasni, hogy ezek a fiatalok egyre több figyelmet szenteltek a témának.

Marin egy nagyon céltudatos és okos lány, aki talán félreérthető jeleket küldött az irodalomtanára felé, de úgy gondolom, hogy ez ilyen szituációban a felnőttnek kell az okosabbnak lenni, és semmi sem állhat amellett, hogy egy tanár kikezdjen a diákjával. Mélységesen felháborított Bex viselkedése, mind tanárilag, mind emberileg. Az pedig egyenesen undorító volt, hogy milyen hadjáratot indított Marin ellen, amikor az el merte mondani az igazságot az iskola vezetőségének. Örülök neki, hogy Marint nem lehetett megtörni, hiába voltak mély pillanatai, de küzdött az igazságért és szerencsére akadtak támogatói. Gray egy nagyon aranyos karakter volt, akit nehéz nem szeretni, meghallgatta Marint, támogatta mindenben, miközben neki is megvoltak a saját problémái. Gray-en kívül pedig egy olyan szerető családi légkör volt Marin mellett, amely megmelengette a szívemet olvasás közben.

„Mintha valami filmbe illő pillanatra várnék, ami azt jelzi, hogy teljesen túl vagyok azon, ami történt, minden szépen rendeződött. De a kőkemény, frusztráló valóság az, hogy nem tehetek mást, mint hogy elviselem egyik napot a másik után.”

Ez a regény felültetett egy érzelmi hullámvasútra: sokszor voltam dühös, néha szomorú, máskor pedig örömmel mosolyogtam az aranyos jeleneteken. Szerencsére az árnyoldalak mellett bőven olvashattunk az elfogadásról és a szeretetről is. Hiába a kötet rövidsége, mégis annyi fontos témát dolgozott fel a szerzőpáros a lapok között. Ezt a könyvet bátran adnám minden tinédzser és felnőtt nő kezébe, hogy bizony olvassa el, és soha ne felejtsen el kiállni maga mellett, hiszen ha mi nem tesszük, akkor ki fog helyettünk?

Ti olvastátok már a regényt?

A könyv megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése