Sziasztok! A mai bejegyzés középpontjában Erin Watt Omladozó királyság című kötete áll, mely A Royal család sorozat befejező könyve.
Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!
Figyelem! A bejegyzésem spoilereket tartalmaz az előző kötetekre nézve!
Fülszöveg:
Mióta Hartley Wright találkozott Easton Royallal, az élete fenekestül felfordult. Minden sarok mögött ellenség, minden ajtó mögött veszély rejlik. Amikor beüt a tragédia, ami elragadja az emlékeit, a lány már senkiben sem bízhat, még a kék szemű fiúban sem, aki azt ígéri, minden rendben lesz.
Mert míg Hartley emlékei tele vannak fehér foltokkal, az ösztönei azt súgják, hogy Easton veszélyes. Képtelen eldönteni, hogy a fiú vajon a kígyó az édenkertben, vagy az esélye a megváltásra. A káoszt, ami vele jár, képtelenség kezelni, az érzések pedig, amiket őbenne kelt, túl zavarosak ahhoz, hogy kibogozza őket.
Easton azt akarja, hogy a lány emlékezzen. Hartley szerint jobb felejteni.
És talán igaza van.
Tragédia. Árulás. Bizalom. Hartley-nak szembe kell néznie a tényekkel – a Royalok elől képtelenség menekülni.
Tanulj meg a szabályaik szerint élni, vagy a vesztedet okozzák.
A könyvről:
Mindig furcsa érzés elérkezni egy hosszabb sorozat zárókötetéhez. Nehéz elengedni a megszeretett világot, a karaktereket, és egyszerűen nem lehet elég lassan olvasni a könyvet, mert bizony hamarabb a végére érünk, mint azt szeretnénk. Keserédes érzés van most bennem. A sorozat első három (+kiegészítő) kötete nem lett a kedvencem, de Easton története egyszerűen belopta magát a szívembe. Ahogy az előző regényt, úgy ezt is imádtam.
A Bukott örökös akkora csattanóval ért véget, hogy csak lestem. Emlékszem, körülbelül egy éve olvashattam azt a könyvet, és alig tértem magamhoz. A baleset és az azt megelőző történések számtalan kérdést vetettek fel bennem, és alig vártam, hogy válaszokat kapjak. Az biztos, hogy egy, a sorozathoz méltó zárást kaptunk, amelyben sem romantikából, sem drámából nem adódott hiány.
Imádtam Hartley és Easton párosát, tökéletesen kiegészítették egymást, amely számomra ebben a kötetben még inkább nyilvánvalóvá vált. Mint az a fülszövegből is kiderül, Hartley elveszíti az emlékeit, ez a szál pedig tökéletes csavart vitt a történetbe, hiszen már semmi sem volt olyan, mint előtte. Nehéz lehet úgy felébredni egy napon, hogy azt sem tudod ki vagy, kik a barátaid, kik bántottak, és kik azok, akik melletted álltak. Hartley számtalan nehézséggel nézett szembe a 350 oldal során, de mindig bebizonyította, hogy mennyire bátor, hogy mennyire helyén van a szíve. Az pedig, ahogy Easton viszonyult hozzá mindezek során, egyszerűen megmelengette a szívemet. Az a páratlan szeretet és törődés, amelyet tanúsítottak egymás felé, még a nehézségeken, az elveszett emlékeken át is, igazzá tudta varázsolni mindazt, ami köztük van. Bevallom, azért féltem, hogy ez az emlékezetkieséses szál hová fog kilyukadni, de nagyon örülök, hogy a szerzőpáros olyan befejezés mellett döntött, amelyet végül megírtak.
Mint említettem, a romantika mellett bőven adódott dráma is, hiszen gondoljunk csak Felicityre, aki ha már jelen van valahol, az önmagában garantálja a problémákat. Ebben a kötetben sem hazudtolta meg önmagát, továbbra sem tudtam minimális szimpátiát sem érezni irányába. (Viszont kétségtelen, hogy ezek a jelenetek még inkább hozzáadtak a történet feszültségéhez, szóval bár negatív karakter, mégis a jelenléte kellett ebbe a regénybe.) Vagy gondoljunk csak Steve-re, aki korábban megölt egy embert, és a saját lányát is el szerette volna tüntetni az útból. Kíváncsi voltam, hogyan alakul az ő történetszála, pláne, az előző regény végén megtudott információk birtokában, de azt hiszem, hogy ezt a szálat én sem tudtam volna jobban lezárni.
Mindenképpen szeretnék írni arról is, hogy bár Hartley elvesztette az emlékeit, mégis, a homályos ködben, mely az új világát jellemezte, ugyanúgy megtanult kiállni a testvéréért és szembeszállni a családjával. A Wright családban több szőnyeg alá söpört szemét volt, mint egy nyilvános hulladékgyűjtő konténerben, amelyet Hartley nem félt előkotorni. Bátorság, szeretet, kitartás – azt hiszem, hogy leginkább ezekkel a szavakkal tudom jellemezni a hősnőnket, aki mindent feláldozott a húga érdekében.
A Royal fiúk (na meg persze Ella és Callum) ebben a kötetben is bebizonyították, hogy mennyire összetartóak, hogy mindig számíthatnak egymásra. Azt viszont sajnáltam, hogy Reed és Gideon ilyen keveset bukkantak fel ebben a részben, de úgy gondolom, hogy történjen bármi is a világukban, egy biztos: Royalék ott vannak egymásnak.
Nagyon boldog vagyok, hogy elolvashattam ezt a könyvet, imádtam minden egyes sorát. Tökéletes lezárásnak érzem, és bár elég vegyes érzéseim voltak a sorozattal kapcsolatban, a végére a szeretet maradt, és a szomorúság, hogy elfogytak a kötetek, amit nagyon sajnálok. Összességében azt tudom mondani, hogy ez egy eléggé szappanoperás történet, amely sok klisét is eljátszik, de őszintén: ki nem vágyik néha egy kis tini drámára? Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló típusú könyveket. Kalandos utazás volt, nem mindenhol tökéletes, de az utolsó két kötet mindenért kárpótolt.
Ti olvastátok már a záró könyvet? Hogy tetszett nektek?
A regény megvásárolható a Könyvmolyképző Kiadó oldalán:
Köszönöm, hogy velem tartottatok,
Dorka
