Könyvértékelés - Christina Lauren: Nem mézes hetek

Sziasztok! A mai értékelés középpontjában a szerzőpáros Christina Lauren Nem mézes hetek című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a 21. Század Kiadónak!

Fülszöveg:

Két esküdt ellenség Hawaiin

Olive Torres már megszokta, hogy ő az ikerpár peches fele. Mintha átok sújtaná: olyan balszerencsés, hogy az szinte már komikus. Bezzeg az ikertestvére, Ami mindent bezsákol. Ami igazi bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas. Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz? De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság.

„Milyen vidám, rokonszenves és megejtő könyv! Többször úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult, miközben végig éreztem Olive kiterjedt, szerető, bonyolult és mókás családjának ölelését, majd a szívem is szárnyalt a befejezésnél. Ezt a könyvet el kell olvasnia mindenkinek, aki azt szeretné, hogy az arca is megfájduljon a nevetéstől.” – Jasmine Guillory, a New York Times bestsellerszerzője, a The Proposal írója

A kötetről:

Már a legelső alkalommal, amikor elolvastam a regény fülszövegét tudtam, hogy ez egy nekem való történet lesz. Hihetetlenül viccesnek és érzelmesnek ígérkezett, a könyv olvasása után pedig bátran állíthatom, hogy valóban egy rendkívül szórakoztató olvasmánynak találtam, amely mellett garantáltan senki nem fog unatkozni. Mielőtt azonban kitérnék a történetre, muszáj kiemelnem ezt a fantasztikus borítót. Igazán nyárias, tökéletesen átadja a Hawaii életérzést. A vidám színek miatt egyszerűen jó ránézni.

Az alapszituáció szerint a két esküdt ellenség, Olive és Ethan kénytelenek együtt elmenni a testvéreik nászútjára, köszönhetően az esküvőn előforduló ételmérgezésnek. Vajon mi fog történni, ha hosszú napokig össze lesznek zárva egy egzotikus szigeten? Megannyi veszekedés és kínos pillanat vár majd rájuk, vagy sokkal inkább kellemes időtöltés lesz a Maui nyaralás?

"- Neked nincs hányingered? - kérdi csendesen.

- Azon túl, amit ez a látvány okoz? Vagy a tiéd? Nem.

- És nem kerülget a hasmenés?

A szemébe nézek.

- Rejtély számomra, hogy lehetsz még mindig szingli."

Már a legelső oldalaktól kezdve érezhető volt a feszültség Olive és Ethan között, amely rendkívül szórakoztatónak bizonyult. A folyamatos furcsa, de kínos szituációk megmosolyogtattak, a beszólásokon pedig hangosan nevettem. Nagyon tetszett a macska-egér játszmájuk, az ellenségekből szerelmesek történetek pedig különösen közel állnak a szívemhez. Sokan mondják, hogy a szeretetet és a gyűlöletet csak egy vékony vonal választja el egymástól, ez Olive és Ethan esetében abszolút igaznak bizonyult. Érdekes volt olvasni, ahogy egyre jobban megismerték a másikat, ahogyan túljutottak a kezdeti benyomásukon és esélyt adtak arra, hogy bebizonyítsa a másik: igenis sokkal jobb ember, mint amilyennek korábban tűnt. A közös nyaralásuk minden egyes pillanatát imádtam, azt pedig pláne, hogy mennyire valószerűtlen szituációkba tudtak keveredni. Abszolút látható volt a karakterfejlődés, amely főleg Olive esetében volt szembetűnő. Az állandóan cinikus lány megtanulta más perspektívából szemlélni a körülötte lévő dolgokat, kiszakadni a mókuskerékből, esélyt adni valami újnak, Ethan pedig kissé naiv volt, de megtanulna, hogy sokszor más egy ember valódi személyisége, mint amilyennek mutatja magát a külvilág felé. A kedvenc részem a regény utolsó 100 oldala volt, szerintem itt történt a legnagyobb változás mindenkiben.

"Kemény, gyors puszit nyom az arcomra, én pedig uralkodom magamon, hogy ne ránduljak meg úgy, mintha egy döglött gyíkkal csaptak volna képen."

Olive családjáról is mindenképpen beszélnem kell: egyszerűen imádtam a famíliát. Hangosan voltak, szórakoztatóak és garantáltan mindenbe beleütötték az orrukat. Soha nem hagyták egy pillanatra sem magára sem Olivet, sem az ikertestvérét, Amit, hanem mindig lehetett rájuk számítani. Összetartottak, és ott segítettek egymásnak, ahol tudtak: ez pedig különösen szerethetővé varázsolta a karaktereket.

A regény egy igazi rom-kom kötet, hiszen Ethan és Olive számos komikus helyzetben találhatta magát, amelyek már-már valószerűtlennek is tűnhettek. Mindezek mellett azonban fontos kiemelnem, hogy a történetnek van mondanivalója is, hiszen fontos szerepet kapott benne a megbocsátás, a továbblépés, az újrakezdés és a szerencse témaköre is.  Utóbbi sokszor megjelent a könyv során. Vajon valóban létezik szerencsés és balszerencsés ember? Esetleg a környezetünkben történő események hatására mi magunk vetítjük ki ezt egymásra? Érdekes felvetéseket olvashattunk ezzel kapcsolatban is, de egy biztos: Olive és Ethan egymásra találása lehet, hogy nem történt volna meg, ha az esküvőn nem kap a násznép ételmérgezést.

"Soha az életben nem hagynám, hogy bárkinek a véleménye befolyásoljon, és rosszul érezzem magamat a testem és/vagy a rántott sajt miatt."

A Nem mézes hetek egy hihetetlenül szórakoztató olvasmány, amely vicces, romantikus, és a néhány pikánsabb jelenet mellett az erotika sincs túltolva. Az írói stílus nagyon élvezhető, könnyű haladni a történettel, szinte azt érzi az olvasó, mintha ő is Maui szigetén lenne. A karakterek nagyon a szívemhez nőttek, Olive egy rendkívül karakán személyiség, Ethan pedig egy nagyon szerethető férfi, akivel szerintem bármelyik olvasó szívesen menne „nászútra”. Ha egy vicces és romantikus könyvet keresel, akkor a Nem mézes hetek abszolút neked való olvasmány. Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, ha szereted a rom-komok világát, akkor garantáltan el fog varázsolni! Számomra az utóbbi időszak legjobb romantikus regénye volt a Nem mézes hetek.

"Inkább a cipőtalpamat nyalogatnám, mint hogy még egyszer el kelljen viselnem az érzést, ahogy a számra tapadsz."

Ti olvastátok már a könyvet? Esetleg tervezitek?

A kötet megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Erna Sassen: Nem vagyok elég

Sziasztok! Egy kis kihagyás után ma egy új könyvértékeléssel érkeztem, ezúttal Erna Sassen Nem vagyok elég című regényéről írtam nektek. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Tilos az Á Könyveknek!

Fülszöveg:

Tessel igazi maximalista. Ha valami nem sikerül 100%-osan, attól retteg, hogy kiderül, nem elég különleges, nem elég egyedi.

Ezért irtózatosan boldog, amikor a suli legmenőbb tanára, P rendezőasszisztensének választja. Bármit megtesz neki, órákon át hallgatja zseniális eszmefuttatásait, akár be is vásárol a családjának. Ezért persze azt is teljesen okénak érzi, amikor már nem csak barátok… Csak akkor tűnik fel neki, hogy valami nem stimmel a kapcsolatukkal, amikor a tanár egyik napról a másikra ejti, és ő olyan depresszióba esik, hogy hetekig nem tud iskolába menni. Egy különös barátság, a dalszerzés és a régi, igazi barátok felbukkanása húzza ki végül a gödör mélyéről.

A Nem vagyok elég egy sérülékeny kamaszlélek segélykiáltása, egy rettenetesen fontos téma reális, kíméletlen bemutatása. Az utószóból pedig az is kiderül, hogyha hasonló problémával találkozunk, akkor hogyan tudunk segíteni.

A könyvről:

Izgatottan kezdtem neki a kötet olvasásának, mivel tudtam, hogy nehéz témákat dolgoz fel, többek között egy torz tanár-diák kapcsolatot, a gyász jelenségét, a depressziót és a szexuális-, valamint érzelmi visszaélést. 

Az alaptörténetre jelenleg nem térnék ki, hiszen a fülszöveg tökéletesen leírja, hogy mivel is állunk szemben. Az olvasás során viszont nekem kellett körülbelül egy 30 oldal, mire rájöttem, hogy hol is állunk a fülszöveghez viszonyítva. Az elején elég érthetetlennek tűnt, hogy miért ott kezdi az író, ahol. Maga az a kusza írói stílus jellemző volt az egész regényre, amely sajnos nem igazán nyerte el a tetszésemet. Valamilyen szinten értem, hogy az író így akarta bemutatni Tessel érzelmi világát és válságát, de ez a sok témák közötti csapongás, maga az írói stílus nem nyerte el a tetszésemet. Olvastam már hasonló könyvet, ahol a szerző nagyon szépen bemutatta egy mentális beteg fejében lezajló folyamatokat, de számomra ebben a regényben ez inkább idegesítő és kusza volt, mintsem zseniális.

Ha viszont félretesszük az író stílussal kapcsolatos problémáimat, akkor tényleg nagyon érdekes és nehéz témákról olvashattunk, gondoljunk csak arra, ahogy Sanne anyukája küzdött a gyásszal, ahogy nem akarta elengedni az elhunyt lányát. Szívrendítő volt, hogy mennyi mindent megtesz annak érdekében, hogy ne fakuljon az emlék, és hogy mennyire kapaszkodott a múltba.

Tessel nagyon boldog lett, amikor P. őt választotta rendezőasszisztensének, de nem is sejtette (hogyan is tudta volna?), hogy egy rendkívül torz kapcsolat fog kialakulni közöttük, ami rég túlmutat a normális tanár-diák viszonyon. Tessel akaratán kívül is többet kezd érezni a tanára iránt, aki kihasználja őt, csókokkal és meghitt pillanatokkal próbálja elfeledtetni saját magával a magánéleti válságait. Ami számára szórakozás, menekülés a szürke valóság elől, az Tessel számára sokkal több, és teljesen tönkreteszi őt érzelmileg, amikor mindenféle ok nélkül P. elhagyja a lányt, megbántja érzelmileg, majd próbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ennek hatására Tessel mély depresszióba esik, az ágyból sem tud kikelni, iskolába sem tud menni, a baráti kapcsolatait is elhanyagolja. Érdekes volt, hogy Tessel családja is mennyire nem mert beleállni a kétes szituációkba, nem mert rákérdezni a problémákra, inkább a szőnyeg alá söpörte a gondokat, mert nem szeretett volna vitatkozni. Fontos tisztázni, hogy mennyire befolyásolható a fiatal elme, hogy mennyire nincs kiforrott érzelmi világa, hogy sok esetben nem tudhatja még, hogy mi a helyes. Felmerül a kérdés, hogy ki a hibás a kialakult szituációért? P, aki csókokkal halmozta el a diákját? Tessel, aki nem szólt senkinek ezekről a dolgokról, és úgy érezte, hogy ez egy általa megérdemelt jutalom? Nos, azt hiszem, hogy nem az én dolgom megválaszolni ezeket a kérdéseket, de mindenesetre érdekes volt szemlélni és elgondolkodni rajta, hogy mennyire elcsúszott a tanár-diák viszony, hogy hová vezetett, és valószínűleg örökre sebet ejtett egy kamasz lelkivilágán. Az utószó szerencsére kitér arra, hogy hasonló problémák esetén mi a teendő, illetve hová lehet segítségért fordulni.

Összességében sajnos nem ez lett a kedvenc könyvem: nem igazán kedveltem meg Tessel karakterét, de igazán senki nem tudott közel férkőzni hozzám. Az írói stílus szintén nem nyerte el a tetszésemet. Ami pozitív volt, az a nehéz témák felhozatala és feldolgozása, valamint, hogy a könyv könnyen és hamar olvasható, bár a befejezés szintén nem igazán olyan volt, mint amire számítottam.

Ha szeretnél egy kicsit komolyabb témákról olvasni, és nem zavar, ha egy könyv nincs teljesen kiforrva, akkor ez a kötet neked íródott!

Te elolvasnád?

A regény megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka