Könyvértékelés - Melissa Albert: Bűnös szívünk mélyén

A mai könyvértékelés középpontjában Melissa Albert Bűnös szívünk mélyén című regénye áll. Köszönöm a recenziós példányt az Agave Könyveknek!

Fülszöveg:

Egy buliból hazafelé tartva a tizenhét éves Ivy és jövendőbeli expasija majdnem elgázolnak egy meztelen, fiatal nőt egy fákkal övezett út közepén. És ez csak a kezdete az egyre hátborzongatóbb eseményeknek. Ivy hamarosan meghökkentő dolgokra figyel fel otthon is: egy döglött nyulat talál a kocsibejárón, majd anyja bizarr főzetét a kertben elásva, de kisvártatva előkerül egy gyermekkori kincses doboza is a szülei gardróbszéfjéből.

Hamarosan a felszínre bugyognak Ivy titkolózó anyja múltbeli titkai. Mit követett el annak idején? És mi van, ha a természetfeletti erők, amelyekkel tinédzserkorában dacolt, most visszatérnek, hogy mindkettejüket kísértsék? Ivynak válaszokra lesz szüksége, ha el akarja kerülni a vészesen közelgő sötétséget. A részben Ivy jelenkori, külvárosi otthonában, részben pedig anyja mágiával átitatott, 1990-es évekbeli Chicagójában játszódó történet boszorkányos lendülettel, letehetetlenül száguld izgalmas befejezése felé.

Melissa Albert regénye titkokkal, hazugságokkal, rossz döntésekkel és veszélyes mágiával szőtt paranormális fantasy, ami a horror eszköztárából sem rest válogatni.

A kötetről:

Amint elolvastam a fülszöveget, rögtön tudtam, hogy ez a könyv bizony nekem való. A Bűnös szívünk mélyén egy igazi boszis olvasmány, ahol a libabőr garantált! Nagyon tetszett az alapkoncepció, a karakterek, maga a cselekmény és a történetvezetés egyaránt.

A regény kezdetén Ivy egy különös lányt lát az erdőben a patak partján, majd ezután egyre furcsább dolgok történnek, mint például a házuk előtt hagyott állattetemek, az anyja egyre különösebb viselkedése, ráadásul mintha valaki folyton figyelné őt, és meg merne rá esküdni, hogy valaki járt a házukban, Ivyban pedig csak gyűlnek a kérdések, amelyekre egyre égetőbben szeretne válaszokat kapni. Úgy néz ki, hogy minden szál valahogy az anyjához vezet, aki közel sem a nyílt természetéről híres. Mi ez az egész? Micsoda valójában Ivy anyja? És ami a legfontosabb: tényleg veszélyben vannak?

Imádtam a regény hangulatát, és bár a cselekmény nem ősszel játszódik, számomra mégis tökéletes erre az időszakra. A könyv szépen építkezik, minden információmorzsa apránként derül ki, a fejezetek pedig mindig úgy értek véget, hogy égetően szükségét éreztem a folytatásnak. A váltott szemszög (előbb 2, majd 3 nézőpont) segített igazán megérteni a történéseket, ráadásul az izgalmat is fokozták. Eleinte az Ivy nézőpontjából írt fejezetek voltak a kedvenceim, de aztán szépen lassan Dana fejezetei is felzárkóztak, ahogy egyre több részlet derült ki a boszorkánysághoz vezető útról.

Már az első fejezet egy elég erős jelenettel indít, ezzel megteremtve a baljós, titokzatos és mágikus hangulatot, amely a folytatásra is jellemző. Számomra nem volt ijesztő a könyv, de az a bizonyos borzongás azért nem maradt el. A fejemben gyártottam a teóriákat, hogy vajon mik vezettek a jelen kísérteties pillanataihoz, a feszültség pedig egyre csak nőtt és nőtt, én pedig izgatottan vártam, hogy mikor robban fel és derül mindenre fény.

Ebben a kötetben nem a karakterfejlődéseken van a legnagyobb hangsúly, de persze megfigyelhető némi változás ezen a téren is: Ivy sokkal bátrabb lesz, és végre fel meri tenni azokat a kérdéseket, amelyek mindig is motoszkáltak a fejében, ráadásul nem hagyja annyiban a dolgokat, mindennek megpróbál utána járni, és megtanulja nem bizonyosnak venni mindazt, amit eddig a világról tudott. Ha már a karakterekről írtam, akkor muszáj megemlítenem Dana, Fee és Marion hármasát. Marion személyiségén keresztül megfigyelhetjük, hogy milyen az elhanyagolt lány, amikor egy kis hatalmat talál: folyton éhezik a többre, a jobbra, és nincs olyan határ, amit át nem lépne a céljai elérése érdekében. Hiszem, ha a családi háttere kiegyensúlyozottabb lett volna, akkor ő maga sem jutott volna odáig, ahová. Fee és Dana barátsága nagy kedvencem volt, szerettem, hogy tényleg minden körülmények között számíthattak egymásra, és valóban olyanok voltak, akár a nővérek. 

A Bűnös szívünk mélyén műfaját tekintve paranormális thriller, cselekményét tekintve pörgős, egy másodpercig sem unatkozunk olvasás közben. Az erős női karakterek árnyaltak, mágiából pedig nincs hiány. Bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a hasonló olvasmányokat, vagy pedig valami extra izgalomra vágyik. Szerintem megéri elolvasni.

Ui: A könyvben többször találkozhatunk megcsonkított nyulakkal, fontosnak tartom ezt megemlíteni mert tudom, hogy sokak számára ez egy fontos trigger warning.

A könyv megvásárolható ezen a linken: Bűnös szívünk mélyén

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Sziasztok! Ma egy új könyvértékeléssel érkeztem, ezúttal V. E. Schwab Addie LaRue láthatatlan élete című regényéről írtam nektek. Köszönöm szépen a recenziós példányt az Agave Könyveknek!

A bejegyzésem a Prológus Addie LaRue láthatatlan élete projektjének a részét képezi.

Fülszöveg:

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.

A könyvről:

Hatalmas izgatottsággal vártam a regény megjelenését, mivel mindenhol nagy méltatásnak örvendett. A fülszöveg első olvasatra felkeltette az érdeklődésemet, tudtam, hogy egy egyedi atmoszférával rendelkező könyvet fogok a kezeim között tudni, amely garantáltan hatással lesz rám. Nos, nem kellett csalódnom. V. E. Schwab regénye hozta az elvárt színvonalat, és felejthetetlen élményt nyújtott.

Már az alapkoncepció is igazán különleges: adott egy lány, Addie LaRue, aki nem akart férjhez menni, nem akart egy előre megírt életet élni majd szép lassan elporladni, így alkut kötött a sötétség istenével a szabadsága érdekében. A sötétség azonban nem teljesen olyan életet adott Addienak, mint amit a lány kért, így Addienak meg kellett tapasztalnia, ahogy mindenki elfelejtette őt a korábbi életéből, és a jövőben sem fog tudni tartós ismertségeket kötni, ugyanis amint valaki nem látja a lányt, már ki is törlődött az emlékezetéből. 

Ez a regény egy igazán különleges történetet tár elénk, amelynek már maga az olvasása is igazi élmény. Eltűnődtem, hogy mennyi erő és kitartás kell ahhoz, hogy valaki olyan életet éljen, mint Addie. A lány egy nagyon karizmatikus, erős karakter, aki soha nem adja fel, a végletekig kitart. Úgy gondolom, hogy ezekre a tulajdonságokra nagy szüksége is van az évszázadok során, különösen azokban a pillanatokban, amikor a legsűrűbb a sötétség, amikor legszívesebben feladná, megadná magát Luc-nak, de minden egyes alkalommal sikerült talpra állnia és bebizonyítania, hogy őt nem olyan fából faragták. Van benne bőven dac, bizonyítási vágy, kíváncsiság, egy felfedezésre váró világ izgalma. Addie LaRue egy felejthetetlen karakter, aki az évek során megtanulta az átka határait feszegetni, néha elmosni, ennek köszönhetően kissé elviselhetőbbé téve egy igazán magányos életet. Mert hiába akad egy estére társasága az embernek, ha a sötétségen kívül nincs senki más, aki emlékezzen rá. Egy nap azonban mégis csoda történt, és egy New York-beli antikvárium boltvezetője, Henry emlékezett a lányra. Ekkor minden gyökerestől felfordult, amit eddig Addie ismert és tudott a világáról.

Henry élete sem volt egyszerű, számtalan démonnal küzdött, és úgy érezte, hogy képtelen olyan életet élni, mint amit várnak tőle. Hogy nem tud az a személy lenni, akinek lennie kellene. Nem találta a helyét a világban, és folyamatosan látta a szürke viharfelhőket, amelyek úgy telepedtek rá, akár az árnyék. Egy nap megismerkedett egy különleges lánnyal, aki más, mint a többiek. És akkor, döbbent rá Henry, végre kezdi megtalálni a helyét: amely a lány mellett van. Nagyon szerettem Henry karakterét is, azt, hogy Addie-hez hasonlóan ő sem csupán fekete-fehér, hanem színek egész skálájával lehetne jellemezni. Kedves, őszinte, vicces, jó barát – legalábbis próbált az lenni, már amennyire a fejében tomboló vihar hagyta. De vajon mi miatt emlékszik a lányra? Addie talált egy rést az átkon? Végre hibázott a sötétség? Vagy talán teljesen másról van szó?

Luc (a sötétség) egy rendkívül karizmatikus, rejtélyes és furfangos karakter, ahogy az egy istenhez hasonló lényhez illik. Nagyon szerettem a jeleneteket, amelyekben felbukkant, a macska-egér játékukat Addie-vel. A regény során számos arcát megmutatta Luc, akire sok mindent lehetne írni, de azt nem, hogy egy közömbös személyiség lenne. Néha egy gőgös isten képében tündökölt, máskor egy magányos férfiében, néha pedig próbált túllépni önmagán, és esélyt adni valami olyannak, amely az ő életében még nem nagyon volt jelen. 

A könyv olvasása során akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy vajon én tudnék-e úgy élni, mint Addie. Igen, vitathatatlanul kecsegtető a halhatatlanság, de milyen áron? Minden egyes nap úgy felkelni, hogy aki mellett fekszel az ágyban, csak egy idegent lát? Hogy amint szem elől tévesztenek, már nem is emlékeznek rád? Azt hiszem, hogy nekem nem menne, én nem vagyok olyan erős, mint Addie. Csodáltam a főszereplőnket, aki minden nehézség ellenére is megpróbálta kihozni a lehető legjobbat az életéből, és ámulattal szemlélte egy új, felfedezésre váró világ minden jelenségét. Addie jelen volt a múltban, jelen van most is, és itt lesz a jövőben is, hiszen olyan gyermekded kíváncsisággal szemléli a világot és annak minden történését, olyan intenzitással keresi a kiapadhatatlan csodákat, hogy mindig talál valami újat, amely miatt megéri. 

Külön tetszett, hogy a történet több idősíkon is játszódik. Szeretem, amikor egyszerre bontakozik ki a múlt és a jelen, és szépen fokozatosan jövünk rá az utalások valódi értelmére. A fejezeteket elválasztó illusztrációk is csodálatosak voltak, szerintem nagyon illettek a regényhez és ehhez a gyönyörű kiadáshoz. 

Boldog vagyok, hogy elolvashattam ezt a könyvet, amely az első pillanatoktól kezdve elvarázsolt. Addie egy olyan utazásra vitt magával, amely során számtalan helyen járhattam, és rengeteget tapasztalhattam a világról, a múltról és a jelenről. Tetszett, hogy a művészet is ilyen nagy szerepet kapott a történetben, jó volt elmerülni a sorok között. Egy csodás könyv, amelyet megéri elolvasni.

Ti olvastátok már a regényt? Ha nem, akkor tervezitek?

A könyv megvásárolható 25% kedvezménnyel erre a linkre kattintva: bit.ly/addielarue_agave

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka