2021. augusztus 10., kedd

Könyvértékelés - Bakó Liza: Csíííz!

Sziasztok! Ma egy új könyvértékeléssel érkeztem, ezúttal Bakó Liza Csíííz! című regényéről írtam nektek. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Tilos az Á Könyvek-nek!:)

Fülszöveg:

Hanna nehéz időszakon megy keresztül. Az első gimis éve korántsem úgy alakult, ahogy szerette volna, ráadásul a szülei úgy döntöttek, hogy a család leköltözik Siófokra és ott kezdenek új életet.

Még szerencse, hogy az új gimnázium nyári fotós tábort indít, hiszen Hanna imád fényképezni. De vajon milyenek lesznek az új iskolatársai, sikerül barátokat szereznie? És mi van a szerelemmel?

Hannának ezen a nyáron mindenből bőven kijut, és ahogy az lenni szokott, ha az ember gimis , semmi sem megy olyan könnyen, mint ahogy azt elképzeljük.

Balaton, szerelem, barátság, nyár. Nem is kell más a boldogsághoz. Vagy nem is ilyen egyszerű?

A regényről:

Mindenféle elvárás nélkül kezdtem neki ennek a kötetnek, mivel korábban semmit sem hallottam róla, de a fülszöveg első olvasatra felkeltette az érdeklődésemet, így a könyvespolcomon landolt. Úgy érzem, hogy ez a regény a legjobbkor talált meg engem, egy nagyon szuper young adult történetet olvashattam, amely érdekes volt, vicces, jó karakterekkel dolgozott, és amelynél csak úgy faltam a lapokat, és egyszerűen tudni akartam, hogy mi lesz a végkifejlet.

Az alapszituáció szerint Hanna és családja Siófokra költöznek, ahol Hanna bizakodva tekint az új iskola felé, hiszen az első gimis éve nem igazán úgy sikerült, mint ahogy ő azt elképzelte. Szerencsére az új iskola indít egy nyári fotós tábort, és mivel Hannának a fotózás a szenvedélye, így részt vesz ezen a táboron, ahol izgalmas kalandokban lehet része, és megismerhet rengeteg új embert, végre barátokat szerezhet és talán a szerelem is rátalál.

Ez a kötet számomra egyszerre nyári, de egyben kicsit back to school hangulatú történet is, amelyben nagy szerepet játszott az újrakezdés, és az önelfogadás. Mindig nehéz a megszokott világból belecsöppenni egy teljesen új életbe, hiszen elég csak felvenni a ritmust, megismerni az embereket, adaptálódni az új környezethez. Hannáék családjának sem volt könnyű dolga, de szerencsére befogadó emberek közé,  és egy gyönyörű helyre költöztek, ahol rengeteg új kaland várt rájuk. Mint említettem, ebben a könyvben nagy szerepet kap az önelfogadás, hiszen sokszor úgy érezhetjük, hogy egy-egy bőrhiba, valamilyen apró tökéletlenség vagy betegség határozza meg az életünket, és olyankor képesek vagyunk azt a sok, mások által negatívumnak gondolt tényezőt látni magunkban, de ez a regény bebizonyította, hogy igenis felül tudunk kerekedni néhány primitív ember véleményén, és ki tudunk állni magunkért, és a „hibáinkat” is tudjuk tökéletességként, egy egyedi dologként kezelni, és amint erre rájövünk, úgy a környezetünk is másképp fog hozzánk állni. Nem könnyű felvállalni magunkat minden tökéletlenségünkkel együtt, de épp ezek tesznek minket emberré. Hanna is átesett ezen a fázison, eljutott önmaga takargatásától a bátor megjelenésig, éppen ezért nagyon büszke vagyok rá, és hiszem, hogy sok olvasónak erőt adhat a viselkedése. A könyv megtanított nekünk még egy fontos dolgot: hogy a kommunikáció nagyon sokat számít, és nem szabad hagyni, hogy hosszú ideig, akár évekig megbeszéletlenül hagyjuk a dolgokat, és haragudjunk a másikra, hiszen ez könnyen felemészthet minket, és ki tudja? Talán az is kiderülhet, hogy a konfliktus tárgya egy hatalmas félreértés volt.

A regény nagyon vicces karakterekkel dolgozott, imádtam Hanna családját, ahogyan a tábori iskolatársait is.  Sokat mosolyogtam a könyv olvasása során, amelyről Peti, Csanád, Kornél és Ambrus gondoskodott is, és néha éppen a szememet forgattam, vagy olvadoztam, köszönhetően Damjánnak. A tábori feladatok is nagyon tetszettek, szuper kreatívak voltak (pláne a 2. napi kastélyos feladat). Egy ilyen táborban én is szívesen részt vettem volna, pláne ilyen barátságos, befogadó emberek társaságában.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett ez a kötet, egy hamisíthatatlan young adult történet, amelyet bátran tudok ajánlani mindenkinek!

Ti olvastátok már a regényt? Ha nem, akkor tervezitek?

A könyv megvásárolható erre a linkre kattintva: Link

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése