Könyvértékelés - Szaszkó Gabriella: Maradj még

A mai értékelés középpontjában Szaszkó Gabriella Maradj még című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt és az előolvasási lehetőséget Szaszkó Gabriellának és a Maxim Könyvkiadónak!

Fülszöveg:

Matthew Pennington haldoklik, és arra szeretné feltenni utolsó hónapjait, hogy elvarrja élete bonyolult szálait, és megismerkedjen eltaszított unokájával, dédunokájával, mintegy vezekelve a múltban elkövetett bűneiért.

David hosszas tanakodás után elfogadja nagyapja javaslatát, így közelebbről is megismerkedhet a nagybátyjával és az apja múltjával, ami nem kevés új konfliktust hoz az életébe. James megkerült naplója feltépi benne a rég elfojtott gyászt, ami arra készteti, hogy újra elmerüljön kamaszkorában, és elmesélje azt az időszakot, amiről eddig hallgatott.

Davidnek a brooklyni házban olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amire egyáltalán nem készülhetett fel előre. Főként miután alkoholista, bántalmazó anyja is újra fel akarja venni vele a kapcsolatot, mivel három év után gyógyultan távozhat a bentlakásos intézményből. Davidnek ezúttal már a saját fiaira is gondolnia kell, így nagyapja segítségével próbál szembenézni anyjával, a múltjával, és igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant.

A múltidézés, a feltépett gyász és az újdonsült családi kapcsolatok megterhelik David törékeny mentális egészségét. Vajon neki sikerül a helyes útra lépnie, ahelyett, hogy újra a függőség vonzását választaná?

A könyvről:

Korábban csak az Engedj el-t olvastam az írónőtől (amely a 2021-es évem egyik legemlékezetesebb olvasmánya lett), a Pennington-testvérek trilógiát nem, így különösen izgatottan vártam a kötet megjelenését, hiszen, a felnőtt David új karakter volt számomra, aki hamar a szívemhez nőtt. Az előzmény után már sejtettem, hogy valószínűleg ismét egy nehéz, lelket megterhelő olvasmány vár rám, amelyet nem lesz könnyű elfelejteni – ez valóban így is történt.⁣

Ebben a kötetben David szabad folyást enged a gyásznak, amelyet korábban elnyomott magában. Nehéz évek állnak a mögötte, de most James naplójának és a visszaemlékezéseknek köszönhetően már nem tud tovább menekülni a keserű múlt elől. A múlt mellett azonban a jelen pillanatai is számos nehézséget és fájdalmas momentumot rejtenek, amelyekkel Davidnek szó szerint meg kell küzdenie.

Szeretem, amikor a fejezetek váltakozva mesélik el a jelen és a múlt történéseit. Még mindig sokkoló számomra, hogy milyen nehéz gyerekkora volt Davidnek, hogy mennyit szenvedtek. Mélységesen elszomorítottak az apjára és a testvérére történő visszaemlékezések, pláne ha belegondolok, mennyire másként is alakulhatott volna az életük egy szerető anya mellett. Borzasztó volt olvasni, hogy David és Chris mennyire megszenvedték az apjuk elvesztése utáni időszakot, hogy elveszítették az egyetlen személyt, aki egy kis boldogságot és békét csempészett a viharos évekbe. David a lehető legrosszabb megküzdési módokat választotta, a gyászt elnyomta magában, a helyét pedig a perzselő düh vette át.

"Ez volt a gyenge pontom. A legfájdalmasabb lecke az élettől, hogy pont azt tesszük a legfontosabb emberekkel, amivel bennünket is meggyötörtek."

Ez a könyv egyaránt mesél a függőség leküzdése utáni nehéz pillanatokról, a gyász megrendítő hatásairól, a szülői lét nehézségeiről, a megbocsátásról és a csendes, boldog pillanatokról is. Garantáltan hatással lesz az olvasóra, David története pedig sokáig velünk fog maradni, csak úgy, mint az apjáé. A Maradj még megmutatta, hogy az élet nem fekete és fehér, hogy a mentális betegségek igenis jelen vannak az életünkben, és amelyekről fontos beszélni. David sok mindennel küzdött ebben a regényben is, számtalanszor fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy vajon tud-e olyan jó apa lenni, mint amilyen szeretne, hogy vajon le tudják-e küzdeni a szinte már a sejtjeikbe beivódott fájdalmat. 

"Nem értettem, miért ennyire nehéz elengedni a démonokat, akik csak megrontják az életünket. Miért érezzük magunkat üresnek harc nélkül?"

Kíváncsi voltam, hogy a regényben Matthew milyen oldalát fogja mutatni, hogy miképpen alakul Daviddel a viszonya, képesek-e túllépni a múlt történésein és lehetőséget adni annak, hogy valódi kapcsolat alakuljon ki közöttük. Nem volt egyszerű folyamat ez, ahogyan sok minden más sem David életében, amit pedig a regény végén Matthew Davidért tett, az számomra bebizonyította, hogy mennyire is fontos lett neki az unokája és annak családja. Sokkoló, fájdalmas, könnyfakasztó pillanatoknak lehettünk a szemtanúi, de ezzel egy kör lezárult.

Szaszkó Gabriella ismét megmutatta, hogy mennyire zseniálisan tud írni és érzelmeket közvetíteni. Nem egyszer szorult el a torkom olvasás közben, a regénnyel felültem egy érzelmi hullámvasútra. Kíváncsi vagyok, hogy mi mindent tartogat számunkra a folytatás, hiszen ez egy olyan történet, amellyel nem lehet betelni.⁣

Olvastad már a könyvet?

A kötet megvásárolható ezen a linken: Maradj még

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Papp Dóra: Rúnatánc

A mai értékelés középpontjában Papp Dóra Rúnatánc című könyve áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a GABO Kiadócsoportnak!

Fülszöveg:

A huszonnégy éves Szepes Norbert évek óta járja Európát – amióta a sorsfonalát szövő Nornák segítségével meghozta a döntést, hogy vándoréletet fog élni. Csakhogy a világjárvány a pogány csavargót is kihívás elé állítja, így Norbi kénytelen lehorgonyozni Berlinben. De nincs oka panaszra: imádja a munkáját, a csajok körében is elboldogul, a lakótársa pedig a legjobb barátja. Norbi hiába különc és tetovált, Európa bulifővárosában nála furább szerzetek is megfordulnak; mint a félig buddhista zenész, Daxten, aki mágnesként vonzza a magyar fiút.

Ám Norbi régi szerelme, Farkas Míra Berlinbe érkezik, és felforgatja a mindennapjait: a lány rátalál a fiú gyenge pontjára, aminek köze van egy norvég zenekarhoz, az arctetoválásokhoz és a lengyel erdőkhöz. És miközben a járvány az utolsókat rúgja, egy megkerülhetetlen mozgalom is felüti a fejét, amely árnyékként telepszik Norbiékra. Hiába robban be az éjszakai élet, Berlin graffitivel telepingált falain olyan sorsdöntő változások hagynak nyomot, melyekről Norbi istene, Tyr többet tud, mint bárki más.

A könyvről:

Körülbelül egy hónapja olvastam a Bolyongót, így nem is volt kérdés számomra, hogy a Rúnatáncot is szeretném minél hamarabb sorra keríteni. A folytatásokkal kapcsolatban mindig bennem van a félelem, hogy vajon sikerül-e megugraniuk az első rész színvonalát, de jelentem, a Rúnatáncnak sikerült, sőt, felül is múlta azt. 

Bár a Bolyongót is nagyon szerettem, mégis, valahogy sokkal jobban tudtam kapcsolódni a 24 éves Norbival és a jelenlegi élethelyzetével. Ennek valószínűleg az lehet oka, hogy én is 24 éves vagyok jelenleg, a könyv fő témái pedig olyan események, amelyeket én is átéltem, ezáltal szintén adott egy közös pont. 

A Rúnatánc az elmúlt évek két fontos, az emberek életét megváltoztató eseményét dolgozza fel: a vírus hatását a mindennapokra és a szomszédságunkban zajló háborút. Ezek olyan témák, amelyekkel mindenki tud azonosulni, kapcsolódni és mindenkinek van egy saját verziója a történtekről. Érdekes volt számomra egy másik szemszögből is átélni az eseményeket, Norbin keresztül pedig úgy éreztem, hogy visszarepülök az időben egy szomorúbb, nyomottabb hangulatú periódusba, amikor még a házból is alig lehetett kilépni megszorítások nélkül. A könyv nagy erőssége ez a két téma, amely mindig ott van a háttérben (vagy éppenséggel a középpontban), mi pedig ennek köszönhetően megismerhetjük, hogy ez a kalandvágyó fiatalember miképpen vészeli át az embert próbáló időket.

A vírus és a háború mellett ez a regény egyaránt szól barátságokról, a zenéről, az újpogány lét velejáróiról és természetesen a szerelemről. Nagyon jó volt újra visszatérni a régi karakterekhez és újakat is megismerni. Norbi valamennyire megmaradt ugyanannak a hatalmas igazságérzettel megáldott fiúnak, aki korábban is volt, de mindeközben rengeteget fejlődött és változott. Érettebb lett, ez egyértelműen kirajzolódott a sorokat olvasva, az élethez való hozzáállása pedig továbbra is irigylésre méltó. Mírát is jó volt újra látni, örültem, hogy sikerült valóra váltani az álmai egy részét, az pedig megmelengette a szívemet, hogy még mindig milyen nagy összhang van kettejük között. Örültem, hogy végre jobban is megismerhettük Mikkót, akit azt hiszem, hogy lehetetlenség nem kedvelni, de hasonlóan érzek Daxtennel és Ingriddel kapcsolatban is. Szintén boldog vagyok, hogy Gabesz, ha csak a háttérben is, de jelen volt ebben a regényben. 

A szerelmi szál még az előző kötetnél is jobban tetszett, mivel különösen közel érzem magamhoz a második esély típusú történeteket. Bár őszinte leszek, sokáig bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lesz a végkifejlet, hogy ki felé húz Norbi vagy éppenséggel Míra szíve. Szerettem, hogy bizonytalanságban tartott az írónő, és sok mindenre csak később derült fény, így még izgalmasabbá téve a történetet. Nagyon drukkoltam, hogy Míra és Norbi újra egymásra találjanak, de hogy mi lett a történet vége, azt természetesen nem spoilerezem el.

Papp Dóra mindig egyedi karaktereket alkot, akik számomra is tudnak újat adni, az általa felépített világ és a benne található személyek pedig garantáltan hosszú ideig velünk maradnak. Sokat mosolyogtam olvasás közben, de ugyanennyiszer is szomorodtam el. Ezzel a könyvvel az olvasó garantáltan felül egy érzelmi hullámvasútra, én pedig úgy érzem, hogy igazán ezzel a folytatással lett kerek Norbi története, aki már nem az útját kereső tinédzser, hanem végre megtalálta a helyét a világban.

Összességében azt tudom mondani, hogy akár az előzmény ismeretében, akár nélküle, de megéri elolvasni ezt a regényt. Az én szívemben különleges helyet foglal el, így nektek is bátran ajánlom. Még mindig nem egy szokványos történet, de pont ezért is annyira emlékezetes. Ez a könyv egyszerre tanulságos, szórakoztató, és szívfacsaró, amelyet megéri fellapozni.

Ti olvastátok már? Esetleg tervezitek?

A könyv megvásárolható ezen a linken: Rúnatánc

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés | Teagan Hunter: Can't Text This – Nehogy megírd!

A mai értékelés középpontjában Teagan Hunter Can't Text This – Nehogy megírd! című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

„Szia, Monty. Akarod látni a pitonomat?”

Így kötöttem ki egy idegennel valami lebujnak a mosdójában. Én, Monty Andrews, a szolid szűz lányok mintapéldánya.

Ez nagyon nem vall rám, de képtelenség lett volna letagadni a robbanásszerű vonzalmat közöttünk, ami még SMS-ben is átjött.

Így kezdődött a „Dugjunk egyet, hogy kieresszük a gőzt és elfelejtsük egymást” hadművelet, hiszen ennyi volt az egész: egy lezáratlan ügy.

Nem állt szándékomban újra és újra ágyba bújni egy tetovált, izmos és a lehető legjobb értelemben mocskos szingli apukával… mégis megtettem.

Minden remekül alakult – amíg rá nem eszméltünk, hogy én vagyok a fia tanító nénije.

Hagyd, hogy felüdítsen!

A könyvről:

Nagyon szeretem Teagan Hunter Légy merész sorozatát, úgy gondolom, hogy ezek a könyvek tökéletesen alkalmasak egy kikapcsolódással töltött délutánhoz. Könnyed, humoros történetek, amelyekben nincsenek túlzottan nagy drámák. Egyszerűen jó érzés olvasni, engem mindig feltöltenek az ilyen regények.

A Nehogy megírd Robbie és Monty történetét meséli el. Előbbivel már az előző két kötetben is találkozhattunk, számomra már akkor érdekes karakternek bizonyult, és érdeklődve vártam a saját regényét. Monty a fájdalmas történések után új városba költözik, ahol viszonylag hamar megismerkedik egy bárban Robbie-val, a karizmatikus és jóképű sráccal. A vonzalom tagadhatatlan közöttük, de az együtt töltött estéjük sokkal hamarabb véget ér, mint azt Robbie szeretné. Ám szerencsére a lány megadta neki a telefonszámát… 

Az "ellentétek vonzzák egymást" típusú történetek mindig is közel álltak a szívemhez. Van abban valami érdekes, amikor két, látszólag teljesen különböző személyiség egymásra talál, és közös kapcsolódási pontokat fedeznek fel. Robbie és Monty karakterüket tekintve nem is állhatnának távolabb egymástól, hiszen míg előbbi egy tetovált, rosszfiús beütésű szingli apuka, aki nem fél kimondani a gondolatait, addig utóbbi egy szelíd, visszafogott, kedves természetű nő, aki eléggé szigorú keretek között nevelkedett. Mindezen különbségek ellenére már az első oldalaktól érezhető volt a szikra kettejük között, amely a történet előrehaladtával egyre erőteljesebb lett. Úgy gondolom, hogy nagyon jó párost alkottak, tényleg szó szerint kiegészítették egymást. Robbie segített Montynak kibújnia a csigaházából, a lány pedig elérte, hogy Robbie sokkal elkötelezettebb legyen. Imádtam kettejük párbeszédeit, a humoros sms üzeneteket. Rengeteget mosolyogtam olvasás közben, köszönhetően főleg Robbienak, akinek mindig volt egy-két vicces megjegyzés a tarsolyában, Monty visszafogott reakciói pedig csak olajat öntöttek a tűzre. Szívmelengető volt olvasni, hogy Robbie mennyire jó viszonyt ápol a fiával és mennyire bensőséges kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, Xavie humora pedig nagyon jól leképezte az apjáét. Eszméletlen aranyosak voltak. Ha pedig az aranyosságnál tartok, akkor muszáj kiemelnem a könyvben megjelenő kecskéket és a nyuszit, akik szokás szerint elrabolták a szívemet.

Az előző kötetekhez hasonlóan ebben is nagy szerepet kaptak az sms-ek és a szenvedélyes jelenetek. Maga a könyv is egy erős nyitánnyal indult, amely megteremtette a regény hangulatát. A történet csak úgy vitt magával, nagyon gyorsan lehetett haladni vele, köszönhetően az elbeszélésmódnak. Persze egy kis konfliktus sem hiányozhatott, de örülök, hogy a karakterek ezen is túl tudtak lendülni. Bár bevallom ez a konfliktus egy olyan félreértésből fakadt, amely egy kicsit erőltetettre sikeredett, hiszen számomra teljesen természetes lenne, hogy ha ilyen szinten beszélgetünk a másikkal, akkor pontosabban is rákérdezünk az életük fő aspektusaira. De ennek ellenére is szerettem a könyvet, számomra tökéletesen azt adta, amit vártam tőle.

A Nehogy megírd hozta a megszokott Teagan Hunter színvonalat, vicces jelenetekben és romantikus pillanatokban itt aztán nem volt hiány. Különösen tetszett, hogy a regényben megjelentek az előző kötetek szereplői is, jó volt újra látni őket. Bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szeretne elmerülni egy könnyed new adult történetben.

Ti olvastátok már?

A sorozat megvásárolható ezen a linken: Légy merész

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Tom Felton: Túl a varázslaton

A mai értékelés középpontjában Tom Felton Túl a varázslaton című kötete áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a HVG Könyveknek!

Fülszöveg:

Az esetlen kis „csenő manóból” karizmatikus varázslóvá váló Tom Felton gyerekkora minden volt, csak hétköznapi nem. Korán hírnevet szerzett, és mindössze tizenkét évesen hirtelen a rivaldafényben találta magát, amikor megkapta a Harry Potter-filmek Draco Malfoyának ikonikus szerepét.

Tom őszintén és a védjegyévé vált humorral most először vall arról, milyen is volt a mozivásznon, a varázslóvilág tagjaként felnőni. Mindent elmesél a nagy áttörésről, magáról a forgatásról, a tíz év alatt szerzett tartós barátságokról, de olvashatunk a hírnév előnyeiről és hátrányairól, és arról is, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után.

Készüljünk fel, mert egy hús-vér varázslóval fogunk találkozni!

A könyvről:

Nem vagyok egyedül, amikor azt a kijelentést teszem, hogy a Harry Potter történeten nőttem fel, ahogyan azzal sem, hogy a mai napig hatalmas kedvencem a varázsvilág, egy örök kapcsolódási pont más emberek felé, egy biztonsági zóna, amelybe bármikor visszatérhetek és újra azt érezhetem, hogy a varázslat igenis körülöttünk van. Szavakkal nehéz leírni, hogy mit is jelent számomra mindaz, amit a varázsvilág adott, de azt hiszem, hogy nem is szükséges, hiszen valószínűleg a bejegyzést olvasó szívében is hasonló érzések találhatóak meg. Ez egy olyan szerelem, amely soha nem fog véget érni, amelyet soha nem lehet megunni és amely időtálló üzenetének köszönhetően mindig velünk marad, és ahogy Tom is fogalmazott, hidat képez a generációk között. Egy közös pont, amely az életünk szerves részét képezi. 

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy Draco a kedvenc karaktereim közé tartozott, de ahogy múltak az évek, én pedig felnőttem, úgy egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Draco nem csupán egy fekete-fehér személyiség, nem eredendően rossz, sokkal inkább a körülmények áldozata, ezt pedig a Félvér hercegben bőven be is bizonyította. Az elmúlt évek során egyre inkább nőtt az érdeklődésem a mellékszereplők iránt is, Tom pedig a varázsvilágon túl egy másik produkcióban, a The Flash-ben nyújtott alakítása miatt is belopta magát a szívembe, így nem is volt kérdés, hogy el szeretném olvasni ezt a könyvet.

Nem sok önéletrajzi kötetet olvastam eddig, de a Tom által megteremtett elbeszélésmód, az a humor, az a tisztelet és az a szeretet, amellyel az elmeséltekhez viszonyult elérte, hogy sokkal nyitottabb legyek a hasonló kiadványok felé. Ez a könyv egy utazás volt, a fiatal, csintalan kisgyermektől egészen a felnőtt, világot látott és az élet árnyoldalait is megtapasztaló Tom felé. Tetszett, hogy a kötet nem csak a Harry Potter forgatásokról mesélt, hanem bőven megismerhettük az azt megelőző eseményeket, ahogyan az utána következőeket is. Számomra majdnem minden újszerűen hatott, mivel nem szoktam különösebben követni a színészek magánéletét, így még különlegesebb élményt adott a Túl a varázslaton, melynek köszönhetően sokkal közelebb érzem magamhoz Tomot és Draco karakterét is. Tom elég nagy szeletet szentelt a könyvben Draco megfejtésének, ahogyan a közötte és a karaktere közötti hasonlóságok és különbségek analizálásának is, a sorokat olvasva pedig úgy gondoltam, hogy ilyen az, amikor egy színész nem csak a munkájának tekint valamit, hanem annál sokkal többnek: elmerül a karakterben, teljesen átadja magát, tisztelettel és megértéssel irányul felé, mindeközben pedig tisztában van a valódi értékeivel is. 

El sem tudom mondani, hogy mennyire jó érzéssel töltöttek el a Harry Potter színészekről szóló anekdoták. Sokat mosolyogtam olvasás közben, a kulisszatitkok pedig még inkább megmutatták, hogy mennyire is nagyszabású produkciók a Harry Potter filmek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos szerepet játszottak a forgatáson a teniszlabdák, vagy éppenséggel, hogy milyen sok felkészülési időt igényel egy-egy jelenet a tényleges forgatás megkezdése előtt. Tom részletesen mesélt a különböző színészekkel és egyéb munkatársakkal való viszonyáról is, akik már sokkal inkább a második családját jelentetik számára. Szívmelengető részletességgel írt az ott megismert barátairól és az átélt kalandokról.

Ha van valami, amiről korábban semmit sem tudtam, az Tom családja és a színészi pályafutásának kezdete. Nagyon érdekes volt bepillantást nyerni az életének ebbe a szeletébe, és vele együtt átélni a régmúlt történéseit. Örülök, hogy ezekről is olvashattam, hiszen utólag látom csak igazán, hogy mennyire nagy jelentőséggel voltak ezek a személyek és a kezdeti történések az életére.

A legnagyobb hatást azonban mégsem a Harry Potterről szóló fejezetek, hanem az utolsó kettő etap gyakorolta rám. Tudtam, hogy Tomnak voltak korábban problémái, de kendőzetlen őszinteséggel megfogalmazva, a saját gondolatait és érzéseit olvasva úgy érzem, hogy kitárulkozott, lecsupaszította önmagát, amelyhez nagy bátorság szükséges. Fontos dolgokra hívta fel a figyelmet, én pedig hálás vagyok ezért, hiszen ha akár csak egy olvasóban megfogalmazódik a gondolat, hogy nem érzi jól magát és segítséget szeretne, majd mer is kérni, akkor már megérte. Az ilyen mértékű őszinteség mindig nagy hatással van rám, talán pont azért, mert a hírességek ritkán beszélnek ennyire nyíltan, Tom pedig mert kilépni a sztereotípiákból. A mentális egészség ugyanannyira fontos, mint a fizikai, és ahogyan néha a testünk is karbantartást, gyógymódot igényel, úgy az elménk is igényli a törődést, a támogatást. Örülök, hogy Tom mert változtatni, annak pedig pláne, hogy ma már egy sokkal kiegyensúlyozottabb embert ismerhetünk a személyében.

A Túl a varázslaton kötet különösen fontos helyet foglal a szívemben, mivel sokkal közelebb hozta hozzám a színészt és az általa megformált legendás karaktert is. A humoros, tartalmas és érzelmes gondolatokat fotómontázzsokkal teli oldalak szakították meg, amelyeknek köszönhetően sokkal könnyebben el tudtam képzelni egy-egy szituációt vagy néhány, eddig számomra ismeretlen személyt. Ha valaki szeretne jobban elmerülni a Harry Potter világában, vagy megismerni Tom Felton gondolkodásmódját, az életének történéseit és azt a bátorságot, amelyet tanúsított, akkor ez a könyv nem fog csalódást okozni. Habár Túl a varázslaton a kötet címe, de ezek a sorok nem szűkölködtek a mágiában.

Ti olvastátok már?

Ha bizonytalan vagy, nem tudod eldönteni, hogy neked való-e a kötet, akkor olvasd el a másik blogbejegyzésemet is: 5+1 ok, hogy miért olvasd el Tom Felton Túl a varázslaton könyvét

A kötet megvásárolható ezen a linken: Túl a varázslaton

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Papp Dóra: Bolyongó

A mai könyvértékelés középpontjában Papp Dóra Bolyongó című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a GABO Kiadócsoportnak!

Fülszöveg:

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.

Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

A könyvről:

Mindig öröm egy számomra új magyar író munkásságával megismerkedni, ez most sem volt másképp. Bár Papp Dóra nevével és könyveivel már több social media felületen találkoztam, de ez volt az első alkalom, amikor ténylegesen is elolvastam valamelyik regényét.

A Bolyongó alaptörténetét tekintve Szepes Norbertről szól, az ő szemszögéből meséli el a furcsa, balhés viking fiú beilleszkedését egy új osztályközösségbe. Az új osztálytársak eleinte tartanak a fiútól, nem akarják ott látni, Norbi pedig néhány cselekedetével csak olajat önt a tűzre. Vajon változni fog az osztálytársai hozzáállása? Na és mi a helyzet azzal a jeges tekintetű lánnyal, Mírával? Milyen ember valójában Norbi? Te mit tennél, ha úgy éreznéd, hogy a környezeted megfojt a rád erőltetett skatulyákkal?

A Bolyongó első pillantásra egy átlagos ifjúsági történetnek tűnhet, de úgy gondolom, hogy az átlagos jelző a legkevésbé sem igaz erre a történetre. A könyvet különlegessé teszi az írásmód mellett Norbi hite, az északi mitológiához fűződő kapcsolata, a világlátása, és úgy összességében ő maga. Korábban még soha nem olvastam olyan, nem fantasy történetet, amelyben ilyen fontos szerepet kaptak a Nornák és az északi mitológia képviselői, szóval nagyon érdekes volt számomra Norbi gondolkodásmódja és néhány cselekedetének magyarázata. Több olyan belső monológot is olvashattam, amelyekben Norbi az istenekhez szól, ez pedig újszerűen hatott.

Norbi karaktere eleinte elég kettős volt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy ő valójában a jófiú a történetben, vagy a néha kicsit erkölcsileg megkérdőjelezhető főhős, de a regény végére ez teljesen tisztázódott. Igazából megértettem, hogy az osztálytársai miért viszolyogtak kicsit tőle a kezdetekben, de ahogy egyre jobban kinyílt és megmutatta a valódi énét, úgy egy szerethető, ám kicsit furcsa fiú rajzolódott ki, akinek helyén van a szíve. Nagyon életszerűnek gondolom, hogy Norbit nem egyik pillanatról a másikra kedvelték meg és fogadták el a társai, hanem ez egy hosszabb folyamat volt, hullám hegyekkel és völgyekkel. Különösen tetszett, hogy Norbi karakterén keresztül az írónő felhívta a fontosságát annak, hogy a megfelelő életmóddal számos betegség megelőzhető, úgy gondolom, hogy a 21. században ezt különösen fontos hangsúlyozni.

Norbinak meg kellett küzdenie a démonaival, de öröm volt látni, hogy nem teljesen egyedül kellett mindezt tennie, hiszen Míra mellett Gabeszra, sőt, még Bobóra is számíthatott. A Mírával való kapcsolata szépen épült fel, én pedig nagyon szerettem a párosukat, hiszen Míra egyszerre jelentette a józan, földhözragadt gondolkodásmódot és a megértő, támogató társat Norbi számára. Tökéletesen kiegészítették egymást, Míra egy kicsit megzabolázta Norbit, Norbi pedig kimozdította a lányt a csigaházából.

Ez a könyv megmutatta, hogy az ítélkezés milyen szinten jelen van az életünkben, gondoljunk csak Norbi történelem tanárára, aki a fiú tetoválásai alapján ítélte meg őt, vagy Norbi osztálytársaira, akik szintén a róla hallott történetek és a külsőségek alapján taszították a nem kívánatos személy kategóriájába. Volt, akinek idővel megváltozott a véleménye, és volt, akinek nem. De egy biztos: ha nem értünk valamit, akkor kérdezzünk, de semmiképp se próbáljuk levonni magunk a konzekvenciát egy olyan helyzetről, amelyről semmit sem tudunk. Norbi erre is jó példa volt.

Korábban már említettem, de Dóra írói stílusa nekem nagyon tetszett, különösen az a mód, ahogyan a történetszálak összeértek, ahogyan az apró részletek, az apró utalások végre kiderültek. A folytatásra nagyon kíváncsi vagyok, hamarosan el is kezdem olvasni.

Összességében úgy gondolom, hogy a Bolyongó egy különleges ifjúsági történet, amelyhez hasonlót én még nem olvastam. Nagy szerepet kap benne az útkeresés témaköre, a skatulyák, a család szeretete és a szerelem egyaránt. Bátran ajánlom fiataloknak és felnőtteknek is, különösen azoknak, akik nyitottak, és szeretnének megismerkedni egy kicsit más világlátással. 

Ti olvastátok már a könyvet?

A kötet megvásárolható ezen a linken: Bolyongó

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Elizabeth O'Roark: Waking Olivia – Olivia ébredése

A mai könyvértékelés középpontjában Elizabeth O'Roark Waking Olivia – Olivia ébredése című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

A farm bajban van.

Az apja adósságokat hagyott hátra.

A főiskolai terepfutó csapata nem teljesít jól.

Will Langstromnak már eleve túl sok a kötelezettsége, a legkevésbé sem hiányzik neki Olivia Finnegan, a frissen igazolt, gyönyörű, de problémás diák.

Nagy száj.

Komoly jobbhorog.

És egy titok, ami tönkreteheti.

Olivia önmaga legádázabb ellensége, múltja elől képtelen menekülni, és az utolsó, akitől segítséget kérne, az a nagyképű futóedzője, aki a jelek szerint semmivel sem elégedett.

Will azonban nem hagyja, hogy a lány ellökje magától, és eltökélten meg akarja menteni, miközben minden erejével próbál ellenállni a vonzalomnak, ami mindkettőjük életét tönkreteheti.

Magával ragadó szerelmi történet az egyetemi sport világából.

Kapcsolódj ki vele!

A könyvről:

Nagyon jó előérzeteim voltak a regénnyel kapcsolatban, hiszen ötvözi azokat a dolgokat, amelyeket szeretek: new adult történet, egyetemen játszódik, szerepet kap benne a sport, mindezek mellett pedig rengeteg jót hallottam róla. Az előérzeteim nem okoztak csalódást, az Olivia ébredése egyszerre szívszorító és felemelő könyv, amelyben a romantikus szál mellett komoly témák is megjelennek.

Az alaptörténet szerint Olivia, a mindig magának való lány beleszeret az edzőjébe. Azonban az egyetemi etikai sportszabályoknak köszönhetően nem lehet Will és Olivia között valós kapcsolat, amely számos megpróbáltatást eredményez. Mindezek mellett pedig Olivia rémálmai és a múltja is kísérti a lányt, a háttérben pedig egyre inkább kirajzolódik valami tragikus. Mi történt Olivia gyerekkorában? Ez miképpen hat a jelenre? Mi lesz az egyre erősödő érzelmeivel? És vajon Will akarná őt egyáltalán? Ami biztos, a határok egyre inkább elmosódnak, már csak az a kérdés, hogy vajon átlépik-e azokat?

Az Olivia és Will közötti szerelmi szál teljesen elvarázsolt. Imádtam a párosukat, szerintem nagyon jól kiegészítették egymást. Sokat mosolyogtam a párbeszédeiken, vagy éppen olvadoztam Will gondoskodó megnyilvánulásain. A kapcsolatuk szépen építkezett, az pedig külön öröm számomra, hogy Will édesanyja, Dorothy is mennyire megszerette a lányt. Engem nem zavart, hogy a karakterek kicsit szenvedtek az egymásra találásukkal, én időnként kifejezetten igénylem a lassan kibontakozó, nehezen kivívott boldog véget. Muszáj megemlítenem, hogy Will és a családja, de főleg a férfi mennyire támogatóak voltak Oliviával és a rémálmaival kapcsolatban, az a törődés és szeretet, ahogy a lány felé megnyilvánultak úgy gondolom, hogy példaértékű. Boldog voltam, hogy végre ez a törékeny, ám önmagát keménynek mutató lány rátalált olyan emberekre, akik felemelni akarják őt, segíteni neki, nem pedig lehúzni.

Kifejezetten tetszett, hogy a karakterek árnyaltak voltak, mindenkinek megvolt a maga nehézsége, amelyeket részletekbe menően megismerhettünk. Olivia mellett Will is számos terhet hordozott, aki az apjának tett ígérete és a valódi vágyai között őrlődött, a váltott szemszögnek köszönhetően pedig valóban betekintést kaphattunk Will lelki világába.

A történetet olvasva eleinte apró részleteken át tekinthetünk be Olivia tragikus múltjába, az írónő pedig mesterien teremtette meg a feszültséget, készítette elő a tetőpontot. A torkom nem egyszer szorult el olvasás közben, egy jelenet pedig különösen sokkolóan hatott rám. Belegondolni is borzalmas, hogy egy olyan fiatal, törékeny kisgyerek milyen dolgoknak volt a szemtanúja. Nem csodálkozom, hogy Olivia rémálmokkal küzdött, hiszen az ilyen súlyos történések mindenkire hatással vannak.

Mindig is úgy gondoltam, hogy van valami motiváló a sportolókról szóló történetekben. Az olvasásuk közben mindig kedvet kapok én is a testmozgáshoz, ez most sem volt másképp. Különösen szeretem, mikor olyan sportokról olvashatok, amelyek nem állnak annyira közel hozzám, így új dolgokat tanulhatok meg. A terepfutás itt nagyobb szerepet kapott, mint azt megszokhattam más történetekben, szerves részét képezte az egésznek. 

Ha egy negatívumot kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a lezárás számomra kicsit kettősre sikeredett: a szerelmi szálban volt egy fordulat, amelyet már nem raktam volna bele a történetbe, egy másik szálat pedig jobban kifejtettem volna, de ezek nem voltak annyira negatívak számomra, hogy elvonják a figyelmet a rengeteg jóról. Azt pedig kifejezetten szerettem, hogy az epilógus nem csak az események utáni két hónapba engedett betekintést, hanem az évekkel későbbi történésekbe is.

Az Olivia ébredése nem egy egyszerű, cukormázas romantikus történet. Nehéz életsorsok kerülnek bemutatásra, ahol a szívszorító jelenetekből sincs hiány. Kiemelkedőnek tartom a rubin pöttyös kategórián belül, szóval bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a hasonló történeteket. Engem elvarázsolt, különösen kedves a szívemnek, abban pedig reménykedem, hogy Erin és Brendan történetét is olvashatom a közeljövőben.

Te olvastad már a regényt?

A kötet megvásárolható ezen a linken: Waking Olivia

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Colleen Hoover: All Your Perfects – Minden tökéletesed

A mai könyvértékelés középpontjában Colleen Hoover All Your Perfects – Minden tökéletesed című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

Egy rég elfelejtett ígéret képes lehet megmenteni a kapcsolatot?

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket.

A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbéli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány.

Az év legfelkavaróbb szerelmi története – lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember?

Add át magad a sodrásának!

A könyvről:

Colleen Hoover az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy jogosan az egyik kedvenc íróm. A könyvei mindig magukkal ragadnak, sokszor össze is törnek, de ezek a keserédes olvasmányok meg is melengetik a szívemet. A Minden tökéleteseddel a kezdet kicsit nehéz volt számomra, az elején nehezen szippantott magába a történet. Félre is raktam pár napra a 90. oldalnál tartva, majd utána újult erővel kezdtem neki a folytatásnak. Úgy gondolom, hogy nagyon jót tett ez a kis szünet, amikor újra kézbe vettem, akkor a legnagyobb örömömre valami megváltozott, majd azon kaptam magam, hogy le sem tudom tenni a regényt. 

A kezdetekkor sokkal jobban szerettem a múltbéli fejezetek hangulatát, mivel a jelen túlságosan is nyomasztó volt számomra. Féltem, hogy hová fog kifutni a történet, hogy mi lesz Quinn és Graham házasságának a sorsa, de ahogy haladtam előre a regényben, egyszer csak azt vettem észre, hogy már sokkal jobban érdekel a jelen és szó szerint nehezemre esett estére letenni a könyvet. Emlékszem, hogy alvás előtt sokáig a történet járt a fejemben és magamban spekuláltam, hogy vajon milyen fordulatokkal fog meglepni minket Colleen Hoover. 

Vannak regények, amelyek olvasásához szerintem szükséges egy adott hangulat, a Minden tökéletesed is ebbe a kategóriába tartozik. Nem egy könnyű történet, hanem fájdalmas, lehangoló, szomorú, de mindeközben reményt adó, boldogságot keltő. A legtöbb olvasmány véget ér a boldogan éltek míg meg nem haltak résznél. De vajon mi történik utána? Quinn és Graham nem gondolták a kezdetekkor, hogy ennyi akadállyal kell majd megküzdeniük a házas életük során. Senki sem számít ezekre az ötös erősségű pillanatokra, amelyeket bizony borzasztóan nehéz átvészelni, sokaknak nem is sikerül. Nagyon szurkoltam végig, hogy Quinn és Graham együtt maradjon, hogy valamiképpen sikerüljön megoldani a közöttük lévő kommunikáció hiány és a fájdalom okozta feszültséget és elhidegülést. Mindketten tettek olyan dolgokat, amelyek helytelennek bizonyultak, és mindketten hibáztak, amely a házasságuk válságához vezetett, de mégis érezni lehetett, hogy a hibáik ellenére is szeretik egymást.

Nagyon tetszett, ahogy az írónő megteremtette a kontrasztot, megmutatva a jelen és a múlt közötti különbségeket. Mint korábban említettem, eltérő hangulatúak voltak a fejezetek, a múlt önfeledt, szerelem fűtötte pillanatait megszakítják a fájdalmas jelen szomorú képei. Úgy gondolom, hogy Colleen Hoover szépen felvezette Quinn és Graham kapcsolatának alakulását, az általa prezentált kettősséggel játszott az olvasó lelki világával, ezzel pedig tökéletes feszültséget teremtve. Más oldalról nézve pedig a nyomasztó történéseket megszakító boldog, már-már euforikus pillanatok valamiképpen könnyebbé tették a lelkemnek, hogy haladjak a történettel, egy kis boldogságot csempésztek a szomorú pillanatokba. 

Fontosnak tartom, hogy az általam olvasott könyvekben komolyabb témák is megjelenjek, a Minden tökéletesed pedig nagyon erős volt ebből a szemszögből is. Az endometriózis és a meddőség rengeteg nőt érintenek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a nehézségekkel. Ez a regény nekik is szól – erősek és csodálatosak vagytok! 

Muszáj kiemelnem, hogy az írónő mennyire gyönyörűen tud írni egy-egy témáról. Ebből a regényből is számos idézetet kigyűjthettem volna, annyira szép gondolatokat olvastam. Collen Hoover mindig alázattal és kellő odafigyeléssel nyúl egy-egy fájdalmasabb témához, ez pedig mindig varázslathoz vezet.

A nehéz kezdet ellenére hihetetlen, hogy mennyire a szívemhez nőtt ez a történet. Sírtam, nevettem, mosolyogtam, reménykedtem, összetörtem – szó szerint felültem egy érzelmi hullámvasútra. Colleen Hoover ismét nagyot alkotott, én pedig mindig szeretettel fogok visszaemlékezni Quinnre és Grahamre, és az ő tökéletlenül tökéletes életükre.

Ti olvastátok már a könyvet?

Ha nem, akkor itt megvásárolhatjátok a kiadványt: Minden tökéletesed

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka