Könyvértékelés: Penelope Ward: Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd

Sziasztok!
Ismét egy könyvértékeléssel érkeztem, a mai alanyunk pedig nem más, mint Penelope Ward Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd című könyve.

Fülszöveg:

Tényleg lehet barátság férfi és nő között?
A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.
Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.
Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.
Vesd bele magad a sodró történetbe!

A könyvről:
Mielőtt belekezdenénk a könyv olvasásába, fontos tudni, hogy ez igazából egy spin off kötetnek tudható be, hiszen az egyik főszereplőnk, Chelsea már feltűnt és kis szerepet is kapott az írónő másik kötetében, a Legdrágább mostohabátyám-ban. A regény olvasható az előzmény ismerete nélkül is, de szerintem tesz hozzá annyit a másik könyv, hogy érdemes azt előbb elolvasni, hiszen így számos dolgot és döntést jobban megérthetünk.

A legkedvesebb szomszéd című könyvről már rengeteg pozitívat hallottam, nagyon sokan ajánlottátok nekem, és azt kell mondanom, hogy nem ok nélkül. Nagyon szerettem ezt a történetet, egy igazi new adult románc, de nem feltétlen a könnyedebbik fajtából.

A regényt én két részre szeretném osztani, és két részletben értékelni:

Az első részét én nagyon de nagyon szerettem, nekem ott az a tipikus kedvenc könyv érzésem volt. Egyszerűen számomra ott minden telitalálat volt. Nagyon tetszett, ahogy a két főszereplő között kialakult a kapcsolat, ahogy ők megismerték egymást, a párbeszédeik pedig felejthetetlenek voltak. Apropó, párbeszéd. Ebben a regényben akadt belőlük bőven, és én ezt különösen szerettem, pláne, hogy nem volt mindenféle felesleges részlettel agyon tarkítva, mint például „kifújta a levegőt, beszívta a levegőt, megemelte egytized miliméterrel a szemöldökét…”. Tetszett, ahogy Damien karaktere kitárulkozott, ahogyan megérthettük a könyv címét. Damien egy imádnivaló pasas, akit szerintem nem lehet nem szeretni. Vicces, szexy, kedves… és még két gyönyörű kutyája is van! Nagyon örültem a kutyás szálnak, szerintem nagyon feldobták a regényt és szerethetővé tették, sőt, szerintem Jenna karaktere is kellett bele, még ha nem is jutott neki nagy szerep. A Dupla-Dé a szívemhez nőtt, talán nincs is erre jobb kifejezés. Chelsea egy nagyon szerethető karakterré nőtte ki magát a szememben, tényleg ritka az ilyen szimpatikus hősnő. Ha a regény ebben a hangulatban ment volna tovább, akkor nálam hatalmas kedvenc lett volna, ebben biztos vagyok.

A regény második része számomra egy komoly dologgal kezdődik, de a spoilerek elkerülése végett nem nevezném nevén. Úgy érzem, hogy az elképzelés jó, de itt mintha már megcsúszott volna az írónő, mintha a karakterek is elvesztek volna. Számos hatalmas kérdőjel volt a fejemben itt már a párbeszédeket olvasva is. Chelsea és Damien egy nagyon aranyos és szerethető pár, én legalábbis így ismertem meg őket, de ebben a részben Chelsea elveszett. Nagyon zavaró volt számomra, hogy rengeteg nehéz szituáció adódott, de Chelsea mégsem tett, vagy mondott bármit. Mármint hahó, és most hatalmas spoiler következik: ha esély van rá, hogy meghal a műtőasztalon a szerelmed, akkor te nem mondasz neki semmit azon kívül, hogy szereted és te „most nem tudsz erről beszélni”? Számomra ez annyira hiteltelen volt. Sőt! Még Damien vígasztalta Chelseat, aki mindvégig nagyon aranyos és édes volt annak ellenére is, hogy igazából a barátnője szerintem nem tudta megfelelően kifejezni azt, amit neki ki kellett volna abban a helyzetben. Egy másik spoileres gondolat: Szerintem az egész terhes vagyok témát sem feltétlen jól oldotta meg az írónő és Chelsea, szerintem itt sem mindig a legjobb módszereket és lépéseket választotta a karakter.

De hogy pár pozitívumot még említsek, hogy ne legyen ennek a bejegyzésnek ilyen keserű vége:
- Tyler egy nagyon aranyos és vicces karakter volt, üde színfoltja ennek a történetnek.
- Tetszett nagyon a karácsonyi party, valamint Jade karaktere is nagyon a szívemhez nőtt.
- Spoileres gondolat újra: nagyon szívesen olvasnék egy regényt róla és Tylerről, de nem hiszem, hogy erre lesz lehetőségünk.

Összességében nekem tetszett a regény, de sajnos nem lett egy öt csillagos kedvencem a könyv második része miatt.

Te olvastad már a történetet? Ha igen, mi a véleményed róla?

Az egyik kedvenc idézetem pedig mindenképpen ez, egyszerűen hihetetlenül vicces volt olvasás közben:

„– Bassza meg! 

A nappaliba rohantam, miközben a blúzomat gomboltam. 

– Mi történt? 

– Úgy tűnik, a kutyák azt gondolták, hogy szokás szerint a bokor alá pisilnek, csak ezúttal a bokor a kurva karácsonyfánk volt. Egy jókora tócsa van ott, én pedig pont beleléptem. 

– Bakker. 

Dudley és Drewfus a szoba sarkában bujkáltak. 

Damien dühe nevetésbe torkollt. 

– Nem tudok rájuk haragudni, mert szerintem megzavarodtak. Annyira el voltunk foglalva, hogy elfelejtettük kivinni őket. Azt gondolták, hogy ezek szerint házhoz hoztuk a bokrot. 

– Csak hozzá akartak járulni a meghitt ünnepi hangulathoz. 

– Még szerencse, hogy ez nem karácsonyfatörzsnyi kakálásban nyilvánult meg. 

Elnevettem magam. 

– Igaz!”

Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Találkozunk a legközelebbi értékelésnél is,
Dorka

K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet - spoilermentes könyvértékelés

Sziasztok!:)
Két napja fejeztem be a Tíz apró lélegzet című könyvet, most pedig el is érkeztem a szokásos spoilermentes könyvértékelőhöz. Jó olvasást kívánok a bejegyzéshez és a könyvhöz is!:)

Fülszöveg:

Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.
Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkre teheti.

Az értékelésem:
Bevallom, kicsit úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy nem sok kedvem volt úgy alapból az olvasáshoz, de mindenképpen szerettem volna, ha a nyaramba még belefér 1-2 regény. Nehezen kezdődött, aztán elérkezett egy pont. Egy pont, ahol az olvasás már nem teher volt, hiszen annyira magával ragadott a regény, hogy konkrétan nem tudtam letenni, csak úgy faltam a sorokat. Talán ez is bizonyítja, hogy mennyire egy szuper könyvvel volt dolgom, de ha ez nem lenne elég: végre úgy érzem, hogy kilábaltam az én olvasási válságomból! Bizony, és mindez ennek a történetnek köszönhető. (UI: Azóta már sikeresen elolvastam még egy regényt, szóval jelentem: visszatértem!)

A Tíz apró lélegzet középpontjában egy baleset áll, amely hatással van a főszereplőnk és minden egyéb további szereplőnk életére, amely nem engedi szabadulni a karaktereinket. Különösen tetszett, hogy a balesettel kapcsolatban nem mindent egyszerre tudhattunk meg, hanem fokozatosan, apró részletenként, beépítve a történetbe. A könyvön keresztül megtudhatjuk, hogy milyen egészséges és egészségtelen módszerek is vannak egy trauma feldolgozására, és nyomon követhetjük a főszereplőink lelki fejlődéseit – és hanyatlásait.

Ritka szerintem az olyan regény, amely ennyire szimpatikus karakterekkel dolgozik, de ennél bizony így volt. Visszagondolva, nem is tudok kiemelni nagyon negatív karaktereket, vagy ha igen, nekik nem volt olyan sok jelentőségük a történet szempontjából. Kacey számomra egy nagyon szerethető hősnő, aki nem tökéletes, vannak hibái, de pont ez teszi annyira emberivé az én szememben. Szerettem a gondolkodásmódját, ahogy az ő szemszögéből megismerhettük a történetet, ahogy megtapasztalhattuk vele a szerelmet. Livie egy szintén nagyon szerethető karakter, aki a tipikus jót képviseli ebben a történetben: aki mindig jól cselekszik és önzetlen. Trent, Trent… Szerintem nem sok újat mondhatok azzal, hogy én is beleszerettem. (Van olyan olvasó, aki nem?) Már a vakítóan gyönyörű kék szemeivel levett a lábamról, aztán a kedvessége és a gondoskodása már csak hab a tortán. Szerintem helye van a könyves álompasik között, nálam legalábbis biztosan. Ciklon és Mia. Ők is tipikusan a „Lehet őket nem szeretni?” kategóriába tartoznak, ahogyan a többi mellékszereplő is: Dan, Nate, Cain, Tenner.

Még egy számomra hatalmas pozitívum a regényben: a könyvben szerepet kap egy sztriptíz bár, mint sok más könyvben, de nekem különösen nagy pozitív csalódás volt, ahogyan ez a téma, ez a hely bemutatásra került. Végre nem egy idegesítő főnök és gyenge szabályok szerint működő klubbal találkozhattunk, hanem megismerhettük ennek az emberi oldalát is, azt, hogy ilyen körülmények között is kialakulhat igaz barátság, ami számomra nagyon szimpatikus volt.

Ez egy olyan történet volt, ahol folyamatosan épül a cselekmény, ami egyszerűen visz magával. Sejted, hogy mi fog történni, de amikor bekövetkezik, akkor a megszokottól eltérő cselekményvezetéssel találkozhatunk, én pedig nagyon szeretem a változatosságot. Tetszett, ahogy az írónő a klisék egy részét eldobta, és külön öröm számomra, hogy nem kellett fejezeteken át tartó szenvedéseket olvasnom.

A regény felépítése is nagyon érdekes szerintem, hiszen különböző fázisokra van osztva, amely szépen körbeöleli az ahhoz a részhez tartozó fejezeteket.

Kicsit nehéz elengedni a történetet, de szerencsére ezt még nem is kell, hiszen a 0,5. és a 2. rész már kapható Magyarországon is! Én már meg is rendeltem őket, hiszen tényleg akkora hatással volt rám ez a regény. Nem lehetek elég hálás neki, hiszen végre úgy érzem, hogy visszatértem, hogy végre valami kirángatott az én egész nyáron át tartó válságomból. Köszönöm szépen a könyvet a Könyvmolyképző kiadónak, számomra egy élmény volt olvasni!:)

Majdnem elfelejtettem beszélni a könyv humoráról, de szerencsére még épp időben eszembe jutott Tanner és a Batmanes pizsamája. Szerintem ezzel mindent elárulok, én jókat mosolyogtam rajta.

És most következzen pár spoileres gondolat. Tehát ha nem olvastad még a regényt, akkor ezt a részt nyugodtan ugord át!:)
- Nagyon szerettem a Kacey vs Dr. Stayner jeleneteket, szerintem hihetetlenül viccesek és tanulságosak voltak. Az biztos, hogy a dokinak nincsenek megszokott módszerei, de ki hibáztathatja? Hiszen Kacey sem egy átlagos páciens, pláne nem olyan, akivel könnyű bánni…
- Örülök, hogy Trent és Kacey kapcsolata viszonylag könnyen megoldódott, szerintem felesleges is lett volna húzni az egészet még 50 oldalig. Egyszerűen a történtek ellenére is összetartoznak, és ez így van jól.
- Ciklon és Dan annyira aranyosak! El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök nekik. Bár az elején azt hittem, hogy Cainnel fog egy párt alkotni, de nem is bánom, hogy ez végül nem így történt. Dannel nagyon összeillenek, az pedig külön öröm, hogy mennyire szereti Miát is.
Spoiler vége!

Ha téged is kíváncsivá tett a könyv, akkor a KMK webshopjából beszerezheted! Link a rendeléshez.

Ti olvastátok már Kacey és Trent történetét? Ha igen: szerettétek? Ha nem: tervezitek?
Köszönöm, hogy velem tartottatok,
Dorka

10 könyv, amelyek már régóta várnak rám

Sziasztok!:)
Mivel az elmúlt 1-2 hétben nem nagyon volt lehetőségem olvasni, ezért könyvértékelést most nem tudok hozni nektek, helyette azonban megosztok veletek 10 könyvet, amelyek már régóta csücsülnek a polcomon, de még sajnos nem volt időm elolvasni őket, pedig tényleg nagyon kíváncsi vagyok rájuk.
Most nyáron az elsődleges célom az volt, hogy a megkezdett sorozatokat folytassam, illetve az ismerős írók eddig olvasatlan könyveit kézbe vegyem, ezért nem szerettem volna belekezdeni semmi új és hosszú történetbe. Ennek leginkább az az oka, amiről már korábban is írtam nektek: hogy egyszerűen mostanában nem megy annyira az olvasás.

Miután ezt tisztáztam, érkezzen is 10 könyv, amelyek csak rám várnak:

1. Christelle Dabos: A tél jegyesei

Erről a sorozatról csak jót hallottam korábban, ezért bátorkodtam megvenni az első két kötetet. Sajnos nem tudom, hogy mikor lesz lehetőségem olvasni őket, de már nagyon izgatott vagyok miattuk. Így szerencsés tudatlan olvasóként a fülszöveg alapján egy nagyon izgalmas történetre is világra számítok, plusz nem tudok elmenni szó nélkül a gyönyörű borítók mellett sem.

2. Kerstin Gier: Fellegszálló

Kerstin Gier hatalmas kedvencem, az Időtlen szerelem és a Silber trilógiáját is olvastam korábban. Az írónő stílusa egészen különleges és utánozhatatlan, egyszerűen rajongok az általa megálmodott világokért, hiszen mindig valami egyedi és nem szokványos regénnyel járul elénk. Az biztos: ha lesz időm, még idén nyáron olvasni akarom.

3. Leisa Rayven: Megtört Júlia

A Hitvány Rómeó című kötetet nagyon szerettem, emlékszem, nagyon izgatott voltam a folytatás miatt, így amint nyílt rá lehetőségem, beszereztem a második részt is. Tudom, hogy hamarosan folytatódik az egyetem, de ezt a regényt könnyen eltudom képzelni egy órák közi kikapcsolódás részeként is. Nem szeretném ezt a sorozatot függőben hagyni, legalább a két főszereplő páros sorsát szeretném lezárni.

4. Papp Dóra: Tükörlelkek

Papp Dóra könyveivel már régóta szemezek, róla is rengeteg jót hallottam már, éppen ezért meg is vásároltam ezt duológiáját. Szeretnék a jövőben több magyar írót megismerni, így ami késik, az biztosan nem múlik.

5. Penelope Ward: Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd

Nagyon szerettem az első kötetet, és erről is csupa jót hallottam. Sajnos mostanában nem nagyon volt kedvem a romantikus történetekhez, ezért sem került még sor erre a regényre, de mint a többit is: ezt is mindenképpen el fogom olvasni.

6. Stephanie Garber: Caraval

A Caraval nagyon sokáig kívánságlistás volt nálam, hiszen egy gyönyörű könyv, amely nagyon ígéretes történettel is rendelkezik, legalábbis a fülszöveg alapján. Nagyon kíváncsi vagyok már rá, remélem, hogy nekem is elnyeri majd a tetszésemet.

7. Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa

Brittainy-től már két regényt is olvastam, illetve még tervezem is a többi magyarul megjelent köteteit. Nekem tetszik az írónő stílusa, A szív ritmusa című könyv alaptörténete pedig különösen jónak ígérkezik.

8. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Böszörményi Gyulát szerintem senkinek sem kell bemutatnom, hiszen ő róla már mindenki hallott. Nagyon kíváncsi vagyok a történetre, amelyet ilyen nagymértékű rajongáz övez, valamint nagyon izgatott is vagyok miatta, hiszen egy teljesen másfajta írásmódot ismerhetek meg.  Az ő sorozata már nagyon régóta tervben van nálam, egyszer mindenképpen szeretném elolvasni.

9. Vi Keeland könyvek

A szerzőről már tényleg rengeteg jót hallottam, van is tőle három könyvem (Nagyképű öltönyös, A beosztott, Szívtipró pilóta), de sajnos még egyiket sem volt időm elolvasni. Vi Keeland: nem sokáig menekülhetsz előlem!

10. Julianne Donaldson: Blackmoore

Egy megnyerő borító, egy megnyerő fülszöveg. Még soha nem olvastam arany pöttyös könyvet, de ez a regény nagyon megfogott így látatlanban. Könnyen eltudom képzelni egy őszi bekuckózós olvasás keretében.

Ezek lettek volna tehát azok a regények, amelyek már tényleg régóta várnak rám. Ezeken felül is van rengeteg olvasatlan könyvem, de ez volt az én leszűkített 10-es listám.

Ti olvastátok már ezek közül valamelyiket? Ha igen, mi volt a véleményetek a regényekről? Melyeket ajánlanátok?:) Írjátok meg nekem kommentben!:)

Köszönöm, hogy olvastatok!
Találkozunk a következő bejegyzésnél,
Dorka

Collen Hoover: Too Late - Túl késő (spoilermentes könyvértékelés)

Sziasztok!:)
Ma egy könyvértékeléssel érkeztem, amely középpontjában Collen Hoover Túl késő című könyve található, de mielőtt belekezdenék, szeretnék egy kicsit bővebben is mesélni a jelenlegi helyzetemről:
Sajnos mostanában tényleg nem megy úgy az olvasás, mint szeretném. Egyszerűen lassú vagyok, aminek nem tudom az okát, mert bármennyire is tetszik a történet, képtelen vagyok 100-120 oldalnál többet olvasni egy nap, ami azért kicsit feszélyez, hiszen régebben soha nem okozott problémát a napi 300-350 oldal sem. Illetve, mostanában kicsit megváltozott az ízlésem is: ami azelőtt tetszett, most untat, amit korábban annyira nem kedveltem, most nagyon tetszik, ami máskor nem érdekelt, most érdekel. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, illetve, hogy meddig fog fennállni ez az állapot, de remélem, hogy a tempóm visszatér, és hamarosan minden a régi lesz. :) Veletek is fordult már elő hasonló? Mi volt számotokra a megoldás?

Az értékelés: 

Saját kép. Instagram: Dsheavenofbooks

Fülszöveg:
Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!

A regényről:
Ezt a könyvet azért kezdtem el, hogy szerettem volna valami izgalmasabb romantikus történetet a korábbi helyett, amit félbehagytam bizonytalan időre. Elég megosztó véleményeket hallottam Collen Hoovernek erről a regényéről, így végképp kíváncsian vágtam bele ebbe a történetbe. Tudniillik, CoHo a mindenkori top 3 kedvenc íróim egyike, az ő könyveihez mindig bátran nyúlhatok, ha baj van, szóval nagy reményeket fűztem ehhez is. Hiba volt? Szerintem nem.

Rengeteg embertől hallottam már, hogy ez a regény egyszerűen más, mint az összes többi CoHo történet. Igazuk volt. Bár úgy gondolom, hogy írónő minden története más és más, de talán eddig ez alkotott a legnagyobb kontrasztot a többihez képest. A regény középpontjában a drogok és az erőszak áll, egy bántalmazó kapcsolat, ahonnan a hősnőnk nem tud kilépni. Figyelemmel kísérhetjük Sloan félelemmel teli életét, sanyarú sorsát, megismerhetjük az áldozat szempontjából a történteket. Igen ám, de szerencsére a regény nem itt áll meg: a könyv három szemszögből íródott, így nem csak az áldozat, de az erőszaktevő, a züllött életet élő Asa, és a megmentő, Carter szemszögéből is megismerhetjük a történetet.

Ez a könyv Collen Hoover számára egy terápia volt, éppen ezért nem sokat agyalt a cselekménnyel, egyszerűen csak szerette írni, és végül a regény nagyra nőtte ki magát. Őszintén szólva, ha CoHo ilyen könyveket ír kikapcsolódásból, akkor az elég sok mindent elárul az ő fantáziájáról. Sok mindent elárul, mert ez még így is egy fantasztikus történet, a középpontban egy hatalmas csavarral, amire én azért magamtól nem gondoltam volna.

A regény hangulata végig feszült, egyszerűen olvastatja magát, hiszen tudni akarod, hogy mi lesz, hogy mi fog történni. Mint említettem, a történet három szemszögből íródott, ami nekem különösen tetszett, hiszen mind a három karakter elég különböző személyiség, így érdekes volt olvasni a gondolataikat, belelátni a fejükbe. A három szereplő közül most leginkább Asát emelném ki, hiszen általában pont az ő szemszöge az, ami az olvasó előtt ritkán jelenik meg. Hatalmas őrület volt a fejében, az biztos! Egyszerűen olvastam, és azon töprengtem, hogy „Ne már! Ilyen tényleg van? Ilyet tényleg gondolhat valaki?”, de sajnos igen, tényleg előfordul ez a gondolkodásmód a való életben is. Érdekes volt az ő karaktere, hiszen egy őrült zseni, aki nagyra vihette volna az életben, ha más utat választ magának. Asa családi háttere finoman fogalmazva is elcseszett, így talán nem is csoda, hogy ilyen felnőtt vált belőle.  Az ő személyiségében az őrület szerintem nagyon finoman, fokozatosan jelenik meg, és talán még a végén sincs tisztában az ember vele, hogy mindezt egy zseniális elme láttatja a naiv olvasóval, vagy tényleg eluralkodott rajta az apja betegsége. Az hiszem, erre igazán az epilógusban kapunk választ, de a spoilerek elkerülése miatt erről most nem beszélnék.

Sloan. Sloan egy erős lány, aki sok szörnyűséget átélt, amiket nem érdemelt meg. Bár nem mindig értettem egyet a döntéseivel, de értem, hogy miért tette őket. Bekerült egy olyan körforgásba, amiből nehéz kiszabadulni – amiből NEM lehet kiszabadulni -, és az olvasó annyira megsajnálja szegény lányt, amiért ennyi mindennel kellett megküzdenie az élete során, és még mindig küzd, nem adja fel. A Carterrel való kapcsolata akár gyorsnak is tűnhet, de ha belegondolunk az ő szemszögébe, akkor talán máris más a helyzet. Sloant sosem szerették, sosem tisztelték, de megérkezik Carter, aki megad neki mindent, amiről valaha is csak álmodni mert. Sloan menekülni akar, menekül is, ahogy csak teheti. Ő tényleg egy erős lány, aki sokkal szebb történetet érdemelne.

Carter egy nagyon szimpatikus személyiség, de ahogy sokszor ő is fogalmazott: ez a munka nem neki való. Az érzései irányították az esze helyett, ami az ő esetében nagyon veszélyes, hiszen nem egy mezei srác, aki naivan betoppan ebbe a világba, hanem egy okos, céltudatos felnőtt férni, aki okkal kerül be Sloanék életébe. Kedveltem a személyiségét, tetszett, ahogy Sloannal bánt, ő ennek a regénynek a szerető szíve.

Elérkeztünk a „Vége” címszóhoz – már ami a történetet illeti. Eddig a pontig én imádtam a regényt. Megfelelően beteg, zseniális. Imádtam végig a hangulatát, ahogy felépült az egész. Ha itt tényleg vége lett volna, számomra abszolút kedvenc lett volna ez a könyv.

De mint tudjuk, nem itt van a vége.

Az első epilógusra még azt mondom, hogy oké, nem volt vele gondom, talán kellett is ide. Na de a többi! Őszintén szólva, szerintem az epilógus epilógusa és a napjainkban rész teljesen felesleges volt, már túlságosan elnyújtotta a történetet, amely kissé egy latin-amerikai szappanoperába is fordult. Felesleges volt az egész. A prológus sem lett a kedvencem, szerintem túlságosan hosszú volt, kissé már értetlen is, hogy miért kellett.

És egy kis spoileres gondolat: Asának meglövik a kezét, majd megbilincselik? Szegény kap 1-2 golyót, de pár nap múlva már kis is engedik a kórházból? Többször is meglövik, és semmi sem árt neki? Ezek a részek egy kicsit kuszák voltak számomra.

Összességében nekem nagyon tetszett a történet, hiszen ehhez hasonlót még nem nagyon olvastam. CoHo egy zseniális író, akinek elképesztő dolgok járnak a fejében, és aki mindig képes meglepni. Én bátran ajánlom a könyvet minden 18 éven felüli személynek, vagy azoknak, akik úgy érzik, hogy képesek megbirkózni egy nehezebb témával.

Nektek hogy tetszett a regény? Szerintetek felér CoHo korábbi alkotásaihoz?

Köszönöm, hogy elolvastátok az értékelésemet!
Találkozunk legközelebb is,
Dorka

Victoria Schwab: Verity szörnyei duológia - spoilermentes értékelés

Sziasztok!:)
Tegnap fejeztem be Victoria Schwab Egy sötét duett című könyvét, és úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a spoilermentes véleményemet, hiszen erről a duológiáról beszélni KELL.

Fülszöveg (Egy kegyetlen dal):

Egy városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban
A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.
Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.
August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni.
Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el.
A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.

A véleményem:
Az első kötet számomra kissé nehezen indult be, már azon is gondolkodtam, hogy félre teszem, hiszen valahogy nem passzoltunk ezzel a könyvvel. (Azt azért szeretném hozzátenni, hogy most olvasás szempontjából sincs egyszerű időszakom, hiszen nem sikerül hoznom a megszokott tempót, ami miatt csalódott vagyok.) De milyen jól tettem, hogy kitartottam! Úgy a 100-120. oldal környékén indult be igazán a történet, attól kezdve le sem tudtam tenni a könyvet.

Kate az első fejezet alapján kicsit unszimpatikus volt számomra, emiatt féltem is, hogy vajon meg fogom-e én kedvelni őt. Jelentem: sikerült. Kate egy nagyon erős karakter, aki szörnnyé szeretne válni ebben a szörnyekkel teli világban, ám ő a lelke mélyén egy jó ember, egy harcos, egy igazán kedvelhető személyiség.

August rögtön belopta magát a szívembe, hatalmas a szerelem kettőnk között. Az ő alakjában megvan minden, ami érdekessé teheti őt egy olvasó számára: egy szörny, aki ember szeretne lenni.

Nagyon tetszett a világ, amelyet az írónő megalkotott. Kellett egy kis idő, míg megértsem, megszokjam, és talán onnantól kezdve kezdtem el igazán élvezni a történetet.

„Corsai, Corsai, karmos árnyék, 
sok-sok foggal élve rág szét. 
Malchai, Malchai, eszes gonosz, 
véred issza és mosolyog. 
Sunai, Sunai, szén a szeme, 
lelkeket lop az éneke. 
Szörnyek jönnek, szörnyek járnak, 
és mindenkit felzabálnak!”

Corsai, Malachai, Sunai… Háromféle szörny, mégis mennyire mások! Nagyon tetszett, ahogy az írónő kitalálta az egyes csoportok jellemzőit, ahogy megírta a karakterüket. Kifejezetten élvezetes volt a gonoszságról is olvasni, a szörny szemszögéből is látni.

Tetszett a kettéosztott város gondolata, ahogy megismerhettük Észak és Dél ellentétét, azt, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához.

A második kötetről:
Azt hittem, hogy ez a rész is kicsit később fog beindulni, hogy az eleje kicsit nyüglődés lesz, hiszen kissé megváltoztak a körülmények, de nem! Szerencsére ez nem így történt, hiszen már az első soraitól kezdve magával ragadt, és vitt és vitt magával, végig ezen a csodás utazáson, amelyet ez a könyv jelentett.

August és Kate karaktere kisebb-nagyobb változásokon estek át, de úgy igazából megmaradtak önmaguknak, ami nem egy könnyű dolog egy rémségekkel teli világban. Mint említettem, nekem nagyon élvezetes volt a malachaiok szemszögéből is olvasni, ahogy az összes többi karakteréből.

Most pedig pár spoileres gondolat, amit ne olvass el, ha nem olvastad az Egy sötét duettet!
FIGYELEM - ERŐSEN SPOILERES TARTALMAK KÖVETKEZNEK! 

Nagyon megszertettem a Vadőröket, kicsit hiányoztak is. Reménykedtem, hogy a történet végén August elindul felkeresni őket, hogy eljuttassa Riley-hez Kate leveleit, hiszen megérdemelnék, hogy megtudják az igazságot. Talán így is fog történni a jövőben... :)

Apropó, Kate és a történet vége… Szerintem ez így lett tökéletes, ahogy meg lett írva. Verity-ben furcsán vette volna ki magát egy teljes happy end. Bevallom, azért Kate elvesztését még mindig inkább megbocsátom az írónőnek, mintha Augustot veszítettem volna el.

Alice… Annyira egy beteges karakter! Természetesen imádtam, volt valami a kicsi malachaiban, ami igazán élvezetessé tette az ő személyét. Nagyon tetszett, ahogy néha felcsillant a szeme és felragyogott az arca (természetesen a gyilkolás miatt), és ez valahogy egy kicsit emberi külsőt is varázsolt neki.

A káoszevő pedig szerintem nem feltétlen kellett ebbe a történetbe, hiszen annyira sok mindent azért mégsem tett (talán csak azért kellett, hogy Kate hazatérhessen +nem tagadom, tetszettek a szörny szemszögéből is a jelenetek), annyira nagy durranás azért mégsem volt. Lehet, hogy sokaknak gyorsnak tűnhetett az elpusztítása, de én erre azt tudom mondani, hogy szerintem Ilsa mindvégig tisztában volt a sorsával, és ő ezért a pillanatért maradt életben. Ez volt az ő végzete.

SPOILER VÉGE!

Hatalmas kedvencem lett ez a duológia, ezt szerintem már ti is észrevettétek. Izgalmas, egyedi, letehetetlen - hosszabb idő után először éreztem azt a bizonyos wow érzést, hogy igen, új kedvencet avattam, éppen ezért bátran ajánlom ezt a történetet mindenkinek, aki nem fél a saját árnyékától. :p

Ti olvastátok már a duológiát? Ha igen: hogy tetszett? Melyik a kedvenc Schwab kötetetek?:)

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!
Legközelebb is várlak titeket,
Dorka.

Rachael Lippincott, Mikki Daughtry, Tobias Iaconis: Két ​lépés távolság - spoilermentes értékelés

Sziasztok!:)
Ma fejeztem be a Két lépés távolság című könyvet (amely a Maxim kiadó gondozásában jelent meg), és amelyről már olvashatjátok is a spoilermentes értékelésemet!:)

Fülszöveg:
Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?
Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

A történetről:
A két főszereplő, Stella és Will cisztás fibrózis betegségben szenvednek, az ő történetüket mutatja be ez a könyv.
Az elmúlt években azért valljuk be, hogy kicsit divatba jöttek a „halálos betegséggel küzdő tinik” témájú regények, amelyekből eddig én sosem kértem. Nem tudom miért, én egyszerűen nem szeretem a szomorú történeteket. A Két lépés távolságon sokáig gondolkodtam, hogy adjak-e neki egy esélyt, avagy sem, majd végül az olvasótábor megadta azt a bizonyos végső lökést, szóval megrendeltem.

Mint említettem, én nem olvastam korábban ilyen történetet, ezért nekem a Két lépés távolság újszerűnek hatott. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen súlyos téma került a középpontba, és ezáltal az olvasók is megismerhették jobban a CF-esek világát, az ő szabályaikat, életüket. Sajnos ez a betegség egy létező dolog, a vele küzdő emberek köztünk járnak, így külön öröm volt számomra is, hogy a regény és a film egy ilyen fontos, gyógyíthatatlan betegségre hívja fel a figyelmet.

Nagyon szerettem a könyvben szereplő karaktereket, különösen a két főszereplőt és Poe-t. Will és a személyisége üdítően hatott a kórházi környezetben, szerettem a regény elején a kis macska-egér játékát Stellával, Poe-t pedig egyszerűen imádtam, szerintem felesleges többet mondanom, hiszen aki olvasta a regényt az tudja, hogy miről beszélek. (Azt azért szeretném hozzátenni, hogy a mellékszereplőket is egytől-egyig kedveltem, számomra ebben a történetben nem volt senki negatív karakter.)

Stella és Will szerelmi története szerintem nagyon jól került leírásra, szépen bontakoztak ki a szálak,  miközben az egész könyv világa felépült. Olvasmányos történet, számomra tipikusan olyan, amely magába szippant, és a karakterek nem hagynak szabadulni.

Ami negatívum számomra volt a regényben/fordításban: sajnos többször is találkoztam olyan logikai hibával, mint például, hogy az egyik jelentben a karakter felállt a leírás alapján, majd pár sorral lentebb újra felállt (?). Nem volt ebből sok, három hasonló kaliberű hiba ragadta meg a figyelmemet, amely számomra picit zavaró volt, de ezek egyáltalán nem tették élvezhetetlenné a regényt.
Azt még szeretném hozzátenni, hogy engem ez a történet egy picit levitt az életről, de emellett nagyon tetszett is. Én bátran ajánlom mindenkinek, aki nem fél egy kis szomorúságtól, na meg komoly témától!:) Nálam jár a 4,5 csillag az ötből.

Örülök, hogy jelentkeztem a Dream válogatás olvasótáborába, hiszen ezáltal ismerhettem meg ezt a regényt is. Kíváncsian várom, hogy a másik három hogy fog szerepelni. Ti is jelentkeztetek az olvasótáborba?:) Esetleg olvastátok a Két lépés távolság című regényt? Ha igen, akkor hogy tetszett?

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!
Találkozunk a következő értékelésnél:
Dorka

Ruby Saw: Gázt neki, Chiara! - Könyvértékelés

Sziasztok!:)
Nem is olyan régen az a megtiszteltetés ért, hogy előolvashattam Ruby Saw hamarosan megjelenő regényét, ami a Gázt neki, Chiara! címet kapta. A továbbiakban a véleményemet olvashatjátok.

(Tudom, hogy 2019-ben tényleg inaktív voltam, de nem tervezem abbahagyni a blogot, csupán úgy alakult az életem, hogy amikor adódott időm olvasni, akkor blogolni nem, amikor meg talán adódott volna időm megírni 1-1 bejegyzést, akkor meg már nem igazán volt miről. Sajnos a suli nagyon közbeszól nekem ezekbe a dolgokba, de ígérem: júliusban visszatérek! Addig is jó olvasást kívánok a bejegyzéshez!:))


Fülszöveg:
Az autóversenyzés nem nőknek való, mondják.
Chiara De Felice álmát azonban ez a kijelentés nem tudja szétzúzni. A fiatal olasz lány gyerekkora óta az autók és a sebesség megszállottja.
Egy utcai gyorsulási versenyen az egykori Forma-1-es pilóta, Alessio Marino felfigyel a szélvész lányra, és lehetőséget ajánl neki, hogy megmutathassa, van helye egy nőnek az autóversenyzés királykategóriájában.
Chiara nehezen illeszkedik be, és sok sérelem éri a háta mögött. Leginkább az egyik rivális csapat pilótájától, a belga Warre Janssens-től kap hideget-meleget a pályán és azon kívül. A rivalizálásuk megmérgezi az egész száguldó cirkusz légkörét.
Azt gondolná az ember, hogy ebben a sportágban nincsen helye a szerelemnek, főleg, ha az a bizonyos kedves férfi a rivális csapat versenyzője.
Miro Koskinen, a finn szuperpilóta addig a pillanatig csak a versenyzésnek él, amíg meg nem látja Chiarát. A lány tökéletes ellentéte a higgadt skandinávnak, ám mégis lángra lobban iránta.
Warre eközben csak arra tud gondolni hogyan nyerhetné meg a 2005-ös idényt, és az önzőségével, egójával félresöpör mindenkit, aki az útjába áll, ezért pedig bármire képes. Még Chiara húgát, Allegrát is behálózza.
Mi sül ki egy érzelmileg túlfűtött harcból, amiben a feleknek már fogalmuk sincs hányadán állnak az emberséggel? Chiara vajon helyt áll, és bebizonyítja, hogy van helyük nőknek a Forma-1-ben?
Tizenhat futam. Három esélyes. Egyetlen világbajnok.

A történetről/a véleményem:
A könyv középpontjában a Forma-1 áll, de szerencsére Ruby úgy és olyan mennyiségben adagolta ezt a témát, hogy az számomra, egy Forma-1-hez nem értő és nem kifejezetten szerető ember számára is izgalmas tudott lenni. Sőt! Élvezetes. Szerettem az összes olyan jelenetet, ahol mélyebben elmélyülhettünk a sportban, jó volt olvasni olyan dolgokról, amik úgy általában a komfortzónámon kívül esnek.

Szeretem az olyan regényeket, amelyek rögtön a történet közepébe vágnak – Ruby könyve is ezek közé sorolható. Már az első fejezet egy izgalmas hajszát tartogat a számunkra, amely rögtön magával ragad és kíváncsivá tesz, hogy mégis mi történik a folytatásban. Megismerkedhetünk Chiara karakterével és az ő baráti, na meg családi hátterével, valamint bepillantást nyerhetünk mindennek a kezdetébe is.

A történet egyik különlegessége, hogy az négy szemszögből íródott, így pedig tökéletes összképet kaphatunk az egész versenyről, na meg a karakterek valódi jelleméről. Én szerettem ezt a soknézőpontúságot, számomra kifejezetten izgalmas és üdítő volt, bár ezt Rubytól már megszokhattuk.

A négy főszereplő közül három a világbajnoki címért küzd (Chiara, Miro, Warre), a negyedik pedig Chiara húga, Allegra. Azt biztosan állíthatom, hogy ők mindannyian kifejezetten különböző személyiségek, ami még inkább érdekessé teszi a történetet. Chiara nagyszájú és merész, Miro szerényebb és visszafogottabb; Warre maga egy érzelmi bomba, Allegra pedig egy életvidám, fiatal lány, akik tökéletesen kiegészítik egymást.

A történet középpontjában a Forma-1-en kívül az emberi kapcsolatok és azok változásai állnak, amelyek szintén jól nyomon követhetőek az egész regény alakulása során. Figyelemmel kísérhetjük, ahogy Allegra felnő, ahogyan Warre az ősbunkótól eljut a totál cuki állapotig, ahogyan annak is a szemtanúi lehettünk, hogy Chiara megszelídül és, ahogyan Miro megtanul kiállni magáért.

A kedvenc karakterem egyértelműen Warre volt, a kedvenc párosom pedig Warre és Allegra, akiknél imádtam a macska-egér játékukat, szerintem ők abszolút elvitték a könyvet Chiaráék elől. Chiaráék is tartogattak izgalmakat, az ő kapcsolatuk alakulását is érdekes volt nyomon követni, de számomra picit laposabb volt az ő szerelmi száluk.

Nagyon ajánlom ezt a regényt minden olyan embernek, akik szeretik a romantikus történeteket, és akik nem riadnak vissza a Forma-1-től sem. Számomra ez egy izgalmas futam és bajnokság volt, ahol jó volt részt venni.
Bár nekem a Csak két lépés Észak jobban elnyerte a tetszésemet Rubytól, de Chiaráék történetében is bőven akadnak olyan momentumok, amik miatt megéri elolvasni a könyvet!:) Ne feledd, hogy a regény megrendelhető az alábbi linken: https://www.facebook.com/pg/rubysawofficial/shop/ elektronikus és papír formátumban egyaránt!:)

Köszönöm, hogy elolvastátok az értékelésemet! :)
Dorka