Ma egy könyvértékeléssel érkeztem, amely középpontjában Collen Hoover Túl késő című könyve található, de mielőtt belekezdenék, szeretnék egy kicsit bővebben is mesélni a jelenlegi helyzetemről:
Sajnos mostanában tényleg nem megy úgy az olvasás, mint szeretném. Egyszerűen lassú vagyok, aminek nem tudom az okát, mert bármennyire is tetszik a történet, képtelen vagyok 100-120 oldalnál többet olvasni egy nap, ami azért kicsit feszélyez, hiszen régebben soha nem okozott problémát a napi 300-350 oldal sem. Illetve, mostanában kicsit megváltozott az ízlésem is: ami azelőtt tetszett, most untat, amit korábban annyira nem kedveltem, most nagyon tetszik, ami máskor nem érdekelt, most érdekel. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, illetve, hogy meddig fog fennállni ez az állapot, de remélem, hogy a tempóm visszatér, és hamarosan minden a régi lesz. :) Veletek is fordult már elő hasonló? Mi volt számotokra a megoldás?
Az értékelés:
 |
| Saját kép. Instagram: Dsheavenofbooks |
Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!
A regényről:
Ezt a könyvet azért kezdtem el, hogy szerettem volna valami izgalmasabb romantikus történetet a korábbi helyett, amit félbehagytam bizonytalan időre. Elég megosztó véleményeket hallottam Collen Hoovernek erről a regényéről, így végképp kíváncsian vágtam bele ebbe a történetbe. Tudniillik, CoHo a mindenkori top 3 kedvenc íróim egyike, az ő könyveihez mindig bátran nyúlhatok, ha baj van, szóval nagy reményeket fűztem ehhez is. Hiba volt? Szerintem nem.
Rengeteg embertől hallottam már, hogy ez a regény egyszerűen más, mint az összes többi CoHo történet. Igazuk volt. Bár úgy gondolom, hogy írónő minden története más és más, de talán eddig ez alkotott a legnagyobb kontrasztot a többihez képest. A regény középpontjában a drogok és az erőszak áll, egy bántalmazó kapcsolat, ahonnan a hősnőnk nem tud kilépni. Figyelemmel kísérhetjük Sloan félelemmel teli életét, sanyarú sorsát, megismerhetjük az áldozat szempontjából a történteket. Igen ám, de szerencsére a regény nem itt áll meg: a könyv három szemszögből íródott, így nem csak az áldozat, de az erőszaktevő, a züllött életet élő Asa, és a megmentő, Carter szemszögéből is megismerhetjük a történetet.
Ez a könyv Collen Hoover számára egy terápia volt, éppen ezért nem sokat agyalt a cselekménnyel, egyszerűen csak szerette írni, és végül a regény nagyra nőtte ki magát. Őszintén szólva, ha CoHo ilyen könyveket ír kikapcsolódásból, akkor az elég sok mindent elárul az ő fantáziájáról. Sok mindent elárul, mert ez még így is egy fantasztikus történet, a középpontban egy hatalmas csavarral, amire én azért magamtól nem gondoltam volna.
A regény hangulata végig feszült, egyszerűen olvastatja magát, hiszen tudni akarod, hogy mi lesz, hogy mi fog történni. Mint említettem, a történet három szemszögből íródott, ami nekem különösen tetszett, hiszen mind a három karakter elég különböző személyiség, így érdekes volt olvasni a gondolataikat, belelátni a fejükbe. A három szereplő közül most leginkább Asát emelném ki, hiszen általában pont az ő szemszöge az, ami az olvasó előtt ritkán jelenik meg. Hatalmas őrület volt a fejében, az biztos! Egyszerűen olvastam, és azon töprengtem, hogy „Ne már! Ilyen tényleg van? Ilyet tényleg gondolhat valaki?”, de sajnos igen, tényleg előfordul ez a gondolkodásmód a való életben is. Érdekes volt az ő karaktere, hiszen egy őrült zseni, aki nagyra vihette volna az életben, ha más utat választ magának. Asa családi háttere finoman fogalmazva is elcseszett, így talán nem is csoda, hogy ilyen felnőtt vált belőle. Az ő személyiségében az őrület szerintem nagyon finoman, fokozatosan jelenik meg, és talán még a végén sincs tisztában az ember vele, hogy mindezt egy zseniális elme láttatja a naiv olvasóval, vagy tényleg eluralkodott rajta az apja betegsége. Az hiszem, erre igazán az epilógusban kapunk választ, de a spoilerek elkerülése miatt erről most nem beszélnék.
Sloan. Sloan egy erős lány, aki sok szörnyűséget átélt, amiket nem érdemelt meg. Bár nem mindig értettem egyet a döntéseivel, de értem, hogy miért tette őket. Bekerült egy olyan körforgásba, amiből nehéz kiszabadulni – amiből NEM lehet kiszabadulni -, és az olvasó annyira megsajnálja szegény lányt, amiért ennyi mindennel kellett megküzdenie az élete során, és még mindig küzd, nem adja fel. A Carterrel való kapcsolata akár gyorsnak is tűnhet, de ha belegondolunk az ő szemszögébe, akkor talán máris más a helyzet. Sloant sosem szerették, sosem tisztelték, de megérkezik Carter, aki megad neki mindent, amiről valaha is csak álmodni mert. Sloan menekülni akar, menekül is, ahogy csak teheti. Ő tényleg egy erős lány, aki sokkal szebb történetet érdemelne.
Carter egy nagyon szimpatikus személyiség, de ahogy sokszor ő is fogalmazott: ez a munka nem neki való. Az érzései irányították az esze helyett, ami az ő esetében nagyon veszélyes, hiszen nem egy mezei srác, aki naivan betoppan ebbe a világba, hanem egy okos, céltudatos felnőtt férni, aki okkal kerül be Sloanék életébe. Kedveltem a személyiségét, tetszett, ahogy Sloannal bánt, ő ennek a regénynek a szerető szíve.
Elérkeztünk a „Vége” címszóhoz – már ami a történetet illeti. Eddig a pontig én imádtam a regényt. Megfelelően beteg, zseniális. Imádtam végig a hangulatát, ahogy felépült az egész. Ha itt tényleg vége lett volna, számomra abszolút kedvenc lett volna ez a könyv.
De mint tudjuk, nem itt van a vége.
Az első epilógusra még azt mondom, hogy oké, nem volt vele gondom, talán kellett is ide. Na de a többi! Őszintén szólva, szerintem az epilógus epilógusa és a napjainkban rész teljesen felesleges volt, már túlságosan elnyújtotta a történetet, amely kissé egy latin-amerikai szappanoperába is fordult. Felesleges volt az egész. A prológus sem lett a kedvencem, szerintem túlságosan hosszú volt, kissé már értetlen is, hogy miért kellett.
És egy kis spoileres gondolat: Asának meglövik a kezét, majd megbilincselik? Szegény kap 1-2 golyót, de pár nap múlva már kis is engedik a kórházból? Többször is meglövik, és semmi sem árt neki? Ezek a részek egy kicsit kuszák voltak számomra.
Összességében nekem nagyon tetszett a történet, hiszen ehhez hasonlót még nem nagyon olvastam. CoHo egy zseniális író, akinek elképesztő dolgok járnak a fejében, és aki mindig képes meglepni. Én bátran ajánlom a könyvet minden 18 éven felüli személynek, vagy azoknak, akik úgy érzik, hogy képesek megbirkózni egy nehezebb témával.
Nektek hogy tetszett a regény? Szerintetek felér CoHo korábbi alkotásaihoz?
Köszönöm, hogy elolvastátok az értékelésemet!
Találkozunk legközelebb is,
Dorka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése