A mai értékelés középpontjában Vanessa Len Only a Monster – Csak egy szörnyeteg című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt az Anassa Könyveknek!
Fülszöveg:
Ez lett volna a tökéletes nyár. A tizenhat éves Joan, aki az iskolai szünetet elhunyt édesanyja különc londoni családjánál tölti, elhatározza, hogy ki fogja élvezni a nyár minden pillanatát. Imádja a történelmi Holland House-ban végzett munkáját, és amikor vonzó munkatársa, Nick randira hívja őt, úgy érzi, minden a helyére került.
Azonban Joan hamarosan ráébred az igazságra. A családtagjai nem egyszerűen furcsák, hanem valójában szörnyetegek, akik iszonyatos hatalmat birtokolnak. Nick pedig nem közönséges szépfiú: ő a legendás szörnyvadász, aki bármire képes lenne, hogy elpusztítsa őket.
A Nickkel vívott harcban Joan kénytelen együttműködni a kegyetlen Aaron Oliverrel, annak a szörnycsaládnak az örökösével, amely gyűlöli Joant és a rokonait. A lánynak muszáj megbarátkoznia saját szörnyeteg lényével, ha meg akarja menteni magát és a családját. Ugyanis ebben a történetben…
Ő nem a hős.
A könyvről:
A fülszöveg már első olvasatra felkeltette az érdeklődésemet, mivel viszonylag ritkán találkozom olyan könyvekkel, ahol nem a hős áll a középpontban, hanem egy szörnyeteg szemszögéből olvashatjuk az eseményeket. Nem voltam benne biztos, hogy ez mit is jelenthet: egy nagyon gonosz karakter lesz az elbeszélő vagy sokkal inkább csak egy szörnyetegnek titulált, de valóban jólelkű lány? Nos, úgy érzem, hogy az igazság közelebb áll az utóbbihoz.
A regénynek elég erős kezdése volt, hiszen Joan viszonylag hamar megismerkedik a szörnyetegekre jellemző időutazás képességével, majd szintén a történet elején olvashatunk egy hatalmas mészárlásról. Szeretem, mikor az író in medias rex kezdéssel a cselekmény sűrűjébe vág, és apránként tudjuk összerakni a részleteket. Ez a gyors elbeszélésmód végig jellemző volt a könyvre, a cselekmény pörgött, nem igazán voltak üres járatok, hanem mindennek megvolt a helye és a fontossága a történet egésze szempontjából.
Mindig is szerettem az időutazásról szóló olvasmányokat, ez most sem volt másképp. Ez a téma számomra mindig érdekes, azt pedig különösen szeretem, hogy mennyire el tud gondolkodtatni. Tetszett az ötlet, hogy a szörnyetegek az időutazáshoz emberi időt kell, hogy lopjanak – néha sokkoló volt a felismerés, hogy mennyi ember élete rövidülhetett meg ezáltal. Érdekes volt a kettősség, amelyet a szörnyek cselekedetei és a velük való szimpatizálás keltett bennem, mert bár az idő lopása tényleg borzasztó és helytelen, de közben megismertem a karaktereket, az emberi mivoltukat, és könnyen a szívemhez nőttek. Néha már magam sem tudtam, hogy kinek is szurkolok ebben a történetben: a hősnek, aki az embereket védelmezi és szörnyeket pusztít el, vagy pont a szörnyeknek, akik veszélyben vannak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett nekem ez a kettősség, üdítően újszerűen hatott, én pedig ezt értékelem.
A szerelmi szállal kapcsolatban voltak problémáim, mivel eléggé kidolgozatlannak és hirtelennek éreztem. Aaron és Joan kapcsolata szerintem nagyon jól indult, én szurkoltam a párosuknak, de mégis úgy érzem, hogy az egész a semmibe futott. A Nick és Joan közötti szerelmi szálat viszont nagyon gyorsnak és semmilyennek éreztem, számomra a magyarázat is kissé gyenge volt – sokkal több mély, szenvedélyes vagy bensőséges jelenetre lett volna szükségem ahhoz, hogy átérezhessem a köztük lévő érzelmeket.
Tetszett a karakterfejlődés, amelyen Joan és Aaron átestek. Egyiküknek sem volt könnyű dolga, ugyanis Joannak meg kellett birkóznia azzal, hogy kicsoda is ő valójában, hogy micsoda ő és a családja. Kereste az útját, küzdött és akármennyire is kicsi volt az esély a győzelemre, ő nem adta fel és biztatta a társait is. Hosszú utat tett meg, még mindig hosszú út áll előtte, de úgy gondolom, hogy meg fog birkózni az elé gördülő akadállyokkal. Aaron karakterfejlődése szintén látványos volt, hiszen hátrahagyva a beképzelt, úri ficsúr személyiségét a történet végére egy kedves és jólelkű srác lett, aki nagyon a szívemhez nőtt. Amit egy kicsit hiányoltam vele kapcsolatban az, hogy szívesen olvastam volna többet a múltjáról, az Oliverekhez főződő viszonyáról vagy az édesanyjával kapcsolatos emlékeiről, erre remélhetőleg a folytatásban lesz bőven lehetőség. Úgy érzem, hogy még nagyon sok kiaknázatlan lehetőség rejlik a karakterében, és rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan.
A Csak egy szörnyeteg egy nem szokványos fantasy, de nekem elnyerte a tetszésemet. Bátran tudom ajánlani a hőstörténetek szerelmeseinek, mivel szerintem nagyon érdekes más perspektívából szemlélni az eseményeket.
Ti olvastátok már a könyvet?
Köszönöm, hogy velem tartottatok,
Dorka
