2021. szeptember 18., szombat

Könyvértékelés - V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Sziasztok! Ma egy új könyvértékeléssel érkeztem, ezúttal V. E. Schwab Addie LaRue láthatatlan élete című regényéről írtam nektek. Köszönöm szépen a recenziós példányt az Agave Könyveknek!

A bejegyzésem a Prológus Addie LaRue láthatatlan élete projektjének a részét képezi.

Fülszöveg:

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.

A könyvről:

Hatalmas izgatottsággal vártam a regény megjelenését, mivel mindenhol nagy méltatásnak örvendett. A fülszöveg első olvasatra felkeltette az érdeklődésemet, tudtam, hogy egy egyedi atmoszférával rendelkező könyvet fogok a kezeim között tudni, amely garantáltan hatással lesz rám. Nos, nem kellett csalódnom. V. E. Schwab regénye hozta az elvárt színvonalat, és felejthetetlen élményt nyújtott.

Már az alapkoncepció is igazán különleges: adott egy lány, Addie LaRue, aki nem akart férjhez menni, nem akart egy előre megírt életet élni majd szép lassan elporladni, így alkut kötött a sötétség istenével a szabadsága érdekében. A sötétség azonban nem teljesen olyan életet adott Addienak, mint amit a lány kért, így Addienak meg kellett tapasztalnia, ahogy mindenki elfelejtette őt a korábbi életéből, és a jövőben sem fog tudni tartós ismertségeket kötni, ugyanis amint valaki nem látja a lányt, már ki is törlődött az emlékezetéből. 

Ez a regény egy igazán különleges történetet tár elénk, amelynek már maga az olvasása is igazi élmény. Eltűnődtem, hogy mennyi erő és kitartás kell ahhoz, hogy valaki olyan életet éljen, mint Addie. A lány egy nagyon karizmatikus, erős karakter, aki soha nem adja fel, a végletekig kitart. Úgy gondolom, hogy ezekre a tulajdonságokra nagy szüksége is van az évszázadok során, különösen azokban a pillanatokban, amikor a legsűrűbb a sötétség, amikor legszívesebben feladná, megadná magát Luc-nak, de minden egyes alkalommal sikerült talpra állnia és bebizonyítania, hogy őt nem olyan fából faragták. Van benne bőven dac, bizonyítási vágy, kíváncsiság, egy felfedezésre váró világ izgalma. Addie LaRue egy felejthetetlen karakter, aki az évek során megtanulta az átka határait feszegetni, néha elmosni, ennek köszönhetően kissé elviselhetőbbé téve egy igazán magányos életet. Mert hiába akad egy estére társasága az embernek, ha a sötétségen kívül nincs senki más, aki emlékezzen rá. Egy nap azonban mégis csoda történt, és egy New York-beli antikvárium boltvezetője, Henry emlékezett a lányra. Ekkor minden gyökerestől felfordult, amit eddig Addie ismert és tudott a világáról.

Henry élete sem volt egyszerű, számtalan démonnal küzdött, és úgy érezte, hogy képtelen olyan életet élni, mint amit várnak tőle. Hogy nem tud az a személy lenni, akinek lennie kellene. Nem találta a helyét a világban, és folyamatosan látta a szürke viharfelhőket, amelyek úgy telepedtek rá, akár az árnyék. Egy nap megismerkedett egy különleges lánnyal, aki más, mint a többiek. És akkor, döbbent rá Henry, végre kezdi megtalálni a helyét: amely a lány mellett van. Nagyon szerettem Henry karakterét is, azt, hogy Addie-hez hasonlóan ő sem csupán fekete-fehér, hanem színek egész skálájával lehetne jellemezni. Kedves, őszinte, vicces, jó barát – legalábbis próbált az lenni, már amennyire a fejében tomboló vihar hagyta. De vajon mi miatt emlékszik a lányra? Addie talált egy rést az átkon? Végre hibázott a sötétség? Vagy talán teljesen másról van szó?

Luc (a sötétség) egy rendkívül karizmatikus, rejtélyes és furfangos karakter, ahogy az egy istenhez hasonló lényhez illik. Nagyon szerettem a jeleneteket, amelyekben felbukkant, a macska-egér játékukat Addie-vel. A regény során számos arcát megmutatta Luc, akire sok mindent lehetne írni, de azt nem, hogy egy közömbös személyiség lenne. Néha egy gőgös isten képében tündökölt, máskor egy magányos férfiében, néha pedig próbált túllépni önmagán, és esélyt adni valami olyannak, amely az ő életében még nem nagyon volt jelen. 

A könyv olvasása során akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy vajon én tudnék-e úgy élni, mint Addie. Igen, vitathatatlanul kecsegtető a halhatatlanság, de milyen áron? Minden egyes nap úgy felkelni, hogy aki mellett fekszel az ágyban, csak egy idegent lát? Hogy amint szem elől tévesztenek, már nem is emlékeznek rád? Azt hiszem, hogy nekem nem menne, én nem vagyok olyan erős, mint Addie. Csodáltam a főszereplőnket, aki minden nehézség ellenére is megpróbálta kihozni a lehető legjobbat az életéből, és ámulattal szemlélte egy új, felfedezésre váró világ minden jelenségét. Addie jelen volt a múltban, jelen van most is, és itt lesz a jövőben is, hiszen olyan gyermekded kíváncsisággal szemléli a világot és annak minden történését, olyan intenzitással keresi a kiapadhatatlan csodákat, hogy mindig talál valami újat, amely miatt megéri. 

Külön tetszett, hogy a történet több idősíkon is játszódik. Szeretem, amikor egyszerre bontakozik ki a múlt és a jelen, és szépen fokozatosan jövünk rá az utalások valódi értelmére. A fejezeteket elválasztó illusztrációk is csodálatosak voltak, szerintem nagyon illettek a regényhez és ehhez a gyönyörű kiadáshoz. 

Boldog vagyok, hogy elolvashattam ezt a könyvet, amely az első pillanatoktól kezdve elvarázsolt. Addie egy olyan utazásra vitt magával, amely során számtalan helyen járhattam, és rengeteget tapasztalhattam a világról, a múltról és a jelenről. Tetszett, hogy a művészet is ilyen nagy szerepet kapott a történetben, jó volt elmerülni a sorok között. Egy csodás könyv, amelyet megéri elolvasni.

Ti olvastátok már a regényt? Ha nem, akkor tervezitek?

A könyv megvásárolható 25% kedvezménnyel erre a linkre kattintva: bit.ly/addielarue_agave

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

2021. szeptember 11., szombat

Könyvértékelés - T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél

Sziasztok. Ma egy új könyvértékeléssel érkeztem, ezúttal T. J. Klune Ház az égszínkék tengernél című regényéről írtam nektek. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Metropolis Media-nak!

A bejegyzésem a Prológus Back to school projekthetének a részét képezi, hiszen ez a kötet egy csodálatos, mágikus helyre kalauzol el bennünket, ahol megtekinthetjük többek között azt is, hogy miképp zajlik a tanítás egy különleges gyermekekkel teli szigeten.


Fülszöveg:

Egy varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A Ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire foglyai vagyunk az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.

A könyvről:

A Ház az égszínkék tengernél kétség kívül az egyik legegyedibb és legkülönlegesebb olvasmány, amely mostanában a kezembe került. Rengetegen ajánlották nekem ezt a kötetet, és azt kell, hogy mondjam: nem véletlen. Ez a könyv az első oldalaktól kezdve elvarázsolt, már az első sorokat olvasva tudtam, hogy itt valami igazán különleges történet elevenedik meg a lapokon. 

Az alapszituáció szerint Linus Bakert, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársát kiszakítják a szürke, monoton hétköznapokból, és elküldik egy különleges árvaházi vizsgálat során a messzi Marsyas-sziget-re, amelyről még csak nem is hallott, olyan gyerekek közé, akiknek a létezésük is titok. Linus meglepődve veszi tudomásul, hogy a szigeten élő gyerekek mennyire mások, mint akikhez eddig hozzászokott, hogy maga a hely mennyire varázslatos, hogy az árvaház vezetője mennyire karizmatikus, azt pedig pláne, hogy ő maga is szépen, fokozatosan megváltozik. Egy biztos: az égszínkék tenger partjainál megbújó árvaház korántsem olyan, mint ő azt gondolta. Talán mégsem fog olyan egyszerűen menni ez a vizsgálat?

A könyv egyik nagy erőssége a zseniális karakterekben rejlik. Azt kell, hogy mondjam: az összes gyerek, Arthur, Zoé és Linus is mind a szívemhez nőttek. Nehéz őket nem szeretni, hiszen annyira tiszta, jólelkű személyiségek. A gyerekek mind különbözőek, gondoljunk csak Taliara, aki bármikor eláshat az ásója segítségével, de közben mégis annyira szerethető, esetleg  Chauncey-re, aki annyira kedves és tiszta szívű, vagy Lucy-re, aki már a gondolatai erejével is képes pusztulást hozni az egész világra. Linus a történet elején egy eléggé közömbös karakter: a munkájának él, tudja, hogy mennyire jó abban, és 17 éve ugyanabban a pozícióban dolgozik, nem álmodozva az előléptetésről. Amikor elküldik a a Marsyas-szigeten működő árvaházba azzal a céllal, hogy egy alapos, tárgyilagos vizsgálatot végezzen, és javaslatot tegyen az árvaház jövőjéről, akkor Linus biztos benne, hogy ez a feladat is ugyanolyan jól fog menni neki, mint az előzőek, hiszen mindig is erőssége volt a tárgyilagosság és az alaposság. Azonban, ahogy egyre több időt tölt a szigeten, rá kell döbbennie, hogy talán már nem is olyan könnyű tárgyilagosnak maradni, hogy a szigeten élők nem pusztán vizsgálati alanyok, hanem egy igazi, szeretetreméltó családot alkotnak. Ebben a könyvben nyomon követhetjük, hogy Linus Baker megtalálja önmagát, rádöbben arra, hogy milyen ember is ő valójában, mi fontos neki igazán. Kipukkan a buborékja, amelyben eddig élte az életet, és felfedez egy teljesen új világot, mind a környezetében, mind önmagában. Linus számtalan alkalommal megmutatja, hogy mennyire egy pozitív személyiség, aki mindig a gyermekek érdekeit tartja szem előtt, és erre Arthur, Zoé, valamint a gyerekek is egyre inkább kezdenek felfigyelni. Linus Baker korántsem egy unalmas, semleges személyiség, mint azt a könyv elején hihettük, hanem tele van érzelmekkel, szeretettel és kedvességgel, amely tulajdonságokra ebben a világban nagy szükség van.

A könyv megtanít arra, hogy ne ítélkezzünk első pillantásra, hogy ne ítéljünk el valakit a varázslény státusza miatt. Az emberek félnek a mágikus ifjaktól, mivel a társadalom ezt tanítja nekik: hogy félni kell, ez a helyes magatartás, és ezek a különleges képességekkel bíró személyek rosszak. Eleinte talán Linus is ebbe a csapdába esik Lucy-val, de idővel rádöbben, hogy mekkorát tévedett, és mennyi szeretet, kedvesség lapul egy 6 éves kisfiúban, aki mások szemében maga az antikrisztus. Fontosnak tartom a regény üzenetét, hiszen ítélkezni könnyű, de a dolgok mögé látni, megérteni a másik álláspontját, és megpróbálni ítélkezés, félelem nélkül tekinteni felé - már sokkal nehezebb. Kifejezetten tetszett a regény humora, sokszor mosolyogtam olvasás közben. Az író nagyon jól eltalálta a vicces beszólásokat, szarkasztikus mondatokat, ezáltal is egy még szerethetőbb olvasmánnyá varázsolva a történetet.

„– Ha igaz, akkor ő elméletileg elhozza a világvégét! – kiáltotta Linus.

– Hatéves.

– Amikor megfenyegetett engem, azt állította, hogy ő a Pokol tüze és a sötétség!

– Így szokott köszönni – felelte Mr. Parnassus, halkan kuncogva.”

A Ház az égszínkék tengernél egy fantasztikus olvasmány, amely teljesen levett a lábamról. Az első soroktól kezdve beszippantott, és nem engedett szabadulni ez a világ, ezek a karakterek. Az otthon nem mindig egy hely, sokszor inkább a személyek, akik körülvesznek minket, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy Linus Baker is megtalálta az otthonát, az égszínkék tenger partjainál.

Ti olvastátok már a regényt?

A könyv megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka