Könyvértékelés - Candace Bushnell és Katie Cotugno: Csajoknak kötelező

A mai könyvértékelés középpontjában a szerzőpáros Candace Bushnell és Katie Cotugno Csajoknak kötelező című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Móra Kiadónak!

Fülszöveg:

Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex. Azt azonban igen, hogyan küzdjön a szexizmus ellen. A Szex és New York írójának új nemzetközi sikerkönyve!

Mr. Beckett jóképű, fiatal és sokkal lazább, mint a gimnázium többi tanára. Nem csoda, hogy a gimnáziumban minden lány oda van érte – köztük a jótanuló Marin is, aki igyekszik minden elvárásnak megfelelni, hogy bekerüljön a kiválasztott egyetemre. Amikor azonban Mr. Beckett átlép egy határt és félreérthetetlenül rámozdul Marinra, a lány összezavarodik és megrémül. Úgy érzi, az a helyes, ha jelenti az esetet, de miután a saját barátai és az iskola vezetése sem hisznek neki, Marin úgy dönt, kockára tesz mindent és az iskolaújságon keresztül vág vissza. A Csajoknak kötelező című rovatban kíméletlenül számol be arról, melyik tanár és diák viselkedik megengedhetetlenül a lányokkal, emellett pedig elindít egy feminista könyvklubot is. Nagy meglepetésére olyan szövetségesekre talál végül, akikre nem számított: mellé áll például a suli legnagyobb „pasizógépe” és egy csendes sportoló srác, aki nem igazán tűnik lángésznek.

Candece Bushnell és a Pushcart-díjra jelölt Katie Cotugno közös regénye egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő – a #MeToo-mozgalom egyik fontos alapműve lehet.

A kötetről:

A Csajoknak kötelező volt ez első kifejezetten feminista témákat feldolgozó könyvem, és nagyon örülök, hogy elolvastam! A regény egyszerre szól a korántsem egyenlő feltételeken alapuló tanár-diák viszonyról és a nőkkel szembeni különböző elvárásokról, mindezeket egy rendkívül közérthető és szuper történetbe ágyazva. 

Marin élete gyökeresen megváltozik, amikor az irodalomtanára átlép egy bizonyos határt, ennek köszönhetően pedig már nem tudja és nem is akarja ugyanolyan szemmel nézni a világot, mint előtte. Az i-re azt a bizonyos pontot az teszi fel, hogy a saját barátai és az iskolavezetés sem hisznek neki. Mégis mit kellene tennie, hogy elhiggyék: ő az áldozat? Kihez forduljon, ha a saját legjobb barátnője is elhatárolódik tőle?

A kötet nagyon jól rávilágított arra, hogy bár a nők jogai és a nők megítélése rengeteget változott az utóbbi évtizedekben, évszázadokban, de mindezek ellenére a mai napig megfigyelhető egy bizonyos kettős mérce a férfi nemhez viszonyítva. Marin iskolájában az igazgató teljesen másként állt a két nemhez: míg a fiúknak gyakorlatilag bármit szabad volt, többek között az iskolai egyenruha szabályok sem vonatkoztak olyan szigorúan rájuk, addig a lányoknak állandóan kitüntetett figyelem járt, és a legapróbb szabályszegések is nyilvános megaláztatáshoz vezethettek. Hiszen mi sem természetesebb, minthogy a férfiak egy térdzokni viselése miatt nem tudnak úgy koncentrálni, mint ahogy azt a rendszer megkövetelné. Amikor Marin megírta a Csajoknak kötelező című cikkét, a támadások kereszttüzébe került. Hihetetlen, hogy szinte mindenki csak a rosszat, csak a kivetnivalót találta benne, és szinte senki nem állt oda Marin mellé, hogy igaza van, valamin változtatni kellene.

Egyrészt, nagyon szomorú volt olvasnom, hogy Marin barátai mennyire elfordultak tőle, hogy Chloé is szinte semmibe vette, másrészt, arra gondoltam, hogy ha ilyenek a barátok, akkor sokkal jobban jár nélkülük. Szerencsére megalakult a feminista könyvklub, amely nem csak új barátságokat és egy új szerelmet hozott Marin életébe, hanem célt is adott, gondolkodnivalót, hiszen a feminizmus kérdésköre annyi mindenre kiterjed, és nagyon jó volt olvasni, hogy ezek a fiatalok egyre több figyelmet szenteltek a témának.

Marin egy nagyon céltudatos és okos lány, aki talán félreérthető jeleket küldött az irodalomtanára felé, de úgy gondolom, hogy ez ilyen szituációban a felnőttnek kell az okosabbnak lenni, és semmi sem állhat amellett, hogy egy tanár kikezdjen a diákjával. Mélységesen felháborított Bex viselkedése, mind tanárilag, mind emberileg. Az pedig egyenesen undorító volt, hogy milyen hadjáratot indított Marin ellen, amikor az el merte mondani az igazságot az iskola vezetőségének. Örülök neki, hogy Marint nem lehetett megtörni, hiába voltak mély pillanatai, de küzdött az igazságért és szerencsére akadtak támogatói. Gray egy nagyon aranyos karakter volt, akit nehéz nem szeretni, meghallgatta Marint, támogatta mindenben, miközben neki is megvoltak a saját problémái. Gray-en kívül pedig egy olyan szerető családi légkör volt Marin mellett, amely megmelengette a szívemet olvasás közben.

„Mintha valami filmbe illő pillanatra várnék, ami azt jelzi, hogy teljesen túl vagyok azon, ami történt, minden szépen rendeződött. De a kőkemény, frusztráló valóság az, hogy nem tehetek mást, mint hogy elviselem egyik napot a másik után.”

Ez a regény felültetett egy érzelmi hullámvasútra: sokszor voltam dühös, néha szomorú, máskor pedig örömmel mosolyogtam az aranyos jeleneteken. Szerencsére az árnyoldalak mellett bőven olvashattunk az elfogadásról és a szeretetről is. Hiába a kötet rövidsége, mégis annyi fontos témát dolgozott fel a szerzőpáros a lapok között. Ezt a könyvet bátran adnám minden tinédzser és felnőtt nő kezébe, hogy bizony olvassa el, és soha ne felejtsen el kiállni maga mellett, hiszen ha mi nem tesszük, akkor ki fog helyettünk?

Ti olvastátok már a regényt?

A könyv megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Könyvértékelés - Meagan Brandy: Boys of Brayshaw High – A Brayshaw bandái

A mai könyvértékelés középpontjában Meagan Brandy Boys of Brayshaw High – A Brayshaw bandái című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fülszöveg:

Ezek a Brayshaw-srácok leigáznak?

„A magadfajta lányokat nem szívesen látják az ilyen helyeken, szóval süsd le a szemed és nézz inkább félre.” Pontosan ezeket a szavakat intézte hozzám a szociális gondozóm, mikor kirakott a legújabb pokol kapujában. Egy problémás tiniknek fenntartott helyen.

Persze, nem fogadtam meg a tanácsát, és ők most kipécéztek maguknak. Azt várják tőlem, hogy alávessem magam a hatalmi játszmáiknak, és hogy beálljak a sorba, ahogy ők elképzelik.

Pechjükre, sosem tartom be a szabályokat.

Pechemre, eltökélték, hogy betartatják velem.

Közben elképesztően vonzóak, és a többiek királyként bánnak velük. Ők a fiúk Brayshaw High-ból.

És én vagyok a lány, aki az útjukba került.

A könyvről:

Izgatottan kezdtem neki A Brayshaw bandáinak, mivel már a kötet megjelenése óta a kívánságlistám élén szerepelt. Nagyon akartam szeretni ezt a történetet, de sajnos csalódnom kellett.

Az alapszituációt érdekesnek találom, hiszen adott Raven, egy nagyszájú és zűrzavaros lány, aki elkerül egy problémás fiataloknak fenntartott házba és egy új iskolába. Ott azonban hamar meg kell tapasztalnia, hogy az irányítás nem feltétlen az övé, hiszen a Brayshaw srácok uralkodnak az iskola, a város és az ott élő emberek felett. Nem meglepetés, hogy összetűzésbe keveredik Raven, Maddoc, Captain és Royce, ahogyan az sem, hogy rá kell döbbenniük: nem is különböznek annyira egymástól.

Kicsit ismerősnek hatott a történet, engem speciel A Royal-család sorozatra emlékeztetett, mintha annak egy átdolgozott változatát olvastam volna.  Természetesen megtalálható benne minden, ami egy ilyen könyvhöz szükséges: drogok, alkohol, szexualitás, nagymenő srácok, egy hirtelen jött szegény lány, aki felforgatja mindenki életét. Alapjáraton szeretem a hasonló regényeket, de úgy éreztem, hogy itt valami nagyon félrecsúszott. 

A legnagyobb problémám egyik részről a karakterekkel volt: nem is tudtam eldönteni, hogy ki a nagyobb irányításmániás, Raven vagy Maddoc. Toxikus személyiségnek gondolom mindkettejüket, hiszen Raven majdnem minden cselekedete meggondolatlannak bizonyult és sokszor erkölcsileg megkérdőjelezhető dolgokat tett. Nem tetszett, ahogyan az erőszakos megmozdulásai helyesnek voltak beállítva, és ezeknek köszönhetően vívta ki a tiszteletet és fogadták be mások maguk közé. Folyamatosan azt ismételgette, hogy nem akar olyan lenni, mint az anyja, elhatárolódik tőle, de mégis állandóan a múltja alapján határozta meg magát, esélyt sem adott arra, hogy megváltozzon. Maddoc pedig túlságosan sok volt, hiszen állandóan parancsolgatott mindenkinek, nem érdekelte a másik ember véleménye és álláspontja, azt hitte, hogy minden hatalom az övé, és ő dönt mások sorsa felett. Captaint egészen megkedveltem, ahogyan Royce is sokszor mulattatott, sajnálom, hogy nem valamelyikük lett a központi férfi karakter. A további mellékszereplők eléggé furcsák voltak, igazából mindenkit az határozott meg, hogy behódoltak-e a Brayshaw srácoknak, avagy sem, de Viennát, Victoriát és Bass-t érdekes karaktereknek találtam. Azonban, megdöbbentő volt olvasni, hogy felnőtt emberek három tini fiú szavai szerint cselekednek, hogy Maddocnak és a testvéreinek ennyire sikerült behálózniuk mindenkit. Ahogyan az is érthetetlen számomra, hogy miképp élhet három kiskorú mindenféle felügyelet nélkül önállóan – lehet, hogy van erre magyarázat, de számomra nem derült ki 100%-osan a sorok közül.

A másik problémámat az adta, hogy ebben a kötetben lényegében okésnak volt beállítva a fiatalok körében az alkohol- és drogfogyasztás, az erőszak, ahogyan a különböző extrém szexuális tevékenységek is megjelentek a lapok között. Tudom, hogy ez csak egy könyv, és jó eséllyel nem ez határozza meg, hogy egy fiatal mit gondol helyesnek, de mégis akadhatnak olyan személyek, akikre mély hatást gyakorolhatnak az itt olvasottak. Máris sokkal pozitívabb lenne az értékelésem, ha valamilyen negatív hatása is le lett volna írva ezeknek a szereknek, vagy az erőszakos viselkedésnek, de nem, semmi. Lényegében Raven anyja, aki 10 éve drogozik is úgy volt beállítva, mint egy szupermodell barbie baba, akinek nem lennének hatással a testére a szerek fogságában eltöltött évek. Ahogyan az is megszokottnak volt beállítva, hogy mindenre az öklünk a válasz.

Amit viszont pozitívnak szeretnék kiemelni, hogy végre ebben a könyvben nem azt olvashattam, hogy a Bray házba került lányok küzdenek a jobb élet ellen, és mindenáron vissza akarnak menni a nyomorba, hanem elfogadták ezt az új életszituációt, és megpróbálták kihozni belőle a legjobbat. Bár elég negatív hangvételűre sikerült az értékelésem, de azért jó párszor megmosolyogtatott a regény, voltak benne aranyos és vicces mozzanatok, amelyek emeltek a színvonalon.

Összességében azt tudom mondani, hogy A Brayshaw bandáit egy igazán réteg könyvnek gondolom. Ha valaki szereti a hasonló történeteket, ahol van bőven romantika, harc és belső vívódások, azoknak tetszhet, de ha valaki ezzel a kötettel szeretné felfedezni a rubin pöttyösök világát, akkor inkább más olvasmányok választására buzdítanám.

Ti olvastátok a regényt? Hogy tetszett nektek?

A könyv megvásárolható ezekre a linkekre kattintva:

papír formátum

e-book

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

A bejegyzésem a Prológus Kortárs projektjének a részét képezi.

Könyvértékelés - Bridget Collins: Árulások

A mai könyvértékelés középpontjában Bridget Collins Árulások című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a 21. Század Kiadónak!

Fülszöveg:

A könyvkötő című #1 nemzetközi bestseller szerzőjétől

Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot?

Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá.

De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak.

A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével – amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye – régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel.

Bridget Collins ezzel az élénk képzelőerőre valló, mívesen megmunkált irodalmi alkotással bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják a fantasztikus regények világának egyik legjelentősebb, markáns új hangjának.

A könyvről:

A regény az első Bridget Collins olvasási élményem, az pedig biztos, hogy maradandóra sikeredett. Az Árulások már önmagában is egy gyönyörű kötet, a borító és maga a kiadvány rendkívül minőségi, a könyvespolcom egyik leggyönyörűbb darabja, amelyre öröm ránézni.

A történet a grand jeu, egy kissé megfoghatatlan nemzeti játék köré épül, mely ötvözi a zenét, a matematikát, a művészetet, a költészetet és a filozófia tudományát. A helyszínt Montverre, egy kissé eldugott iskola szolgáltatja, ahol minden egyes nap, minden egyes megpróbáltatás e köré a játék és eszme köré épül. Egy fő cél van: létrehozni a minél tökéletesebb grand jeu-t, ezzel pedig elnyerni az aranymedált. Léo áll mindennek a középpontjában, aki egykoron az impozáns akadémia tanulója volt, de politikai kudarca után száműzöttként kénytelen visszatérni. A megérkezésekor maga sem számít arra, hogy sokkal több dologgal kell szembenéznie, mint a büntetésével és a múlt árnyaival, hiszen az iskola Magister Ludija  nagy fejtörést okoz számára.

A könyv legnagyobb különlegessége a témán kívül számomra egyértelműen az írói stílus. A Bridget Collins által megfogalmazott sorok mesések, az írónő nagyon szépen adagolja az információkat és csapja be az olvasót – engem legalábbis maximálisan sikerült, hiszen a történet fő csavarjára egyáltalán nem gondoltam. Tetszett, hogy a regény három szemszögből íródott, ahogyan a két idősík jelenléte is: a múltbéli eseményeknek Martin naplójának köszönhetően lehetünk a szemtanúi. Fokozatosan ismerjük meg a világot, a grand jeu értelmét, a karaktereket, de úgy igazán semmi sem egyértelmű: sem a játék, sem a személyiségek valódi mibenléte, ez pedig üde színfoltot adott a kötetnek. Sokáig gondolkodhat az olvasó, hogy vajon mik Léo valódi indítékai, a valódi érzelmei, ahogyan Dryden magister, vagy éppen a múltbéli Carfax is bőven ad fejtörésre okot.

A regényben nagy szerepet kap még a politika, amely mindennek a mozgatórugója. A politikának köszönhetően tér vissza Léo az iskolába és kell bűnhődnie, ahogyan szintén a politikának köszönhetően kell a keresztényeknek menekülniük. A könyv bemutatta, hogy az embernek nem igazán van választása: vagy kiáll az éppen domináns eszmék mellett, és nem próbál meg saját gondolatokat megfogalmazni, ennek köszönhetően pedig minden rendben lesz az életében, vagy pedig jobb esetben számkivetett, rosszabb esetben üldözött, esetleg halott lesz. Kemény törvények uralják a kötet világát, amelynek ártatlan emberek viselik a következményeit.

Nem mehetek el szó nélkül a szerelmi szál mellett sem, amely ízlésesen lett tálalva, szépen bontakozik ki, maga az olvasó is szemtanúja lehet, ahogy fokozatosan változnak meg a gondolatok és az érzelmek. Ritkán látok ennyire kidolgozott és esztétikus szerelmi szálat könyvekben, így külön dicséret illeti az írónőt.

Az Árulások egy történet a grand jeu-ről, az emberi természetről, politikáról és szerelemről. Érdekes olvasni, hogy Léo sokszor maga sem tudja, hogy a tetteinek milyen következményei lehetnek, ahogyan felmerül a kérdés, hogy tudat alatt viszont nagyon is tisztában lehet ezekkel. Számtalan kérdés, amelyekre nehéz válaszokat találni, de némelyikre viszont oly könnyű – ez a kettősség teremti meg számomra a kötet valódi hangulatát. A karakterek változnak, néhol a pozitív, néhol pedig a negatív személyiségvonások domborodnak ki, de nagyon is látszik a fejlődés Léo esetében, aki többé nem hagyja, hogy vakon irányítsák őt.

Nektek is bátran ajánlom a könyvet, ha egy igazán különleges és egyedi hangvételű olvasmányra vágytok. Garantáltan le fog venni titeket a lábatokról!

„ Emlékszik Carfay egyik kérdésére: Nem az volna a grand jeu lényege, hogy jobb emberré váljunk általa? Amire ő maga adta meg a választ:[…] Igen, az a lényege.”

A könyv megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka