2019. szeptember 24., kedd

Könyvértékelés: Penelope Ward: Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd

Sziasztok!
Ismét egy könyvértékeléssel érkeztem, a mai alanyunk pedig nem más, mint Penelope Ward Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd című könyve.

Fülszöveg:

Tényleg lehet barátság férfi és nő között?
A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.
Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.
Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.
Vesd bele magad a sodró történetbe!

A könyvről:
Mielőtt belekezdenénk a könyv olvasásába, fontos tudni, hogy ez igazából egy spin off kötetnek tudható be, hiszen az egyik főszereplőnk, Chelsea már feltűnt és kis szerepet is kapott az írónő másik kötetében, a Legdrágább mostohabátyám-ban. A regény olvasható az előzmény ismerete nélkül is, de szerintem tesz hozzá annyit a másik könyv, hogy érdemes azt előbb elolvasni, hiszen így számos dolgot és döntést jobban megérthetünk.

A legkedvesebb szomszéd című könyvről már rengeteg pozitívat hallottam, nagyon sokan ajánlottátok nekem, és azt kell mondanom, hogy nem ok nélkül. Nagyon szerettem ezt a történetet, egy igazi new adult románc, de nem feltétlen a könnyedebbik fajtából.

A regényt én két részre szeretném osztani, és két részletben értékelni:

Az első részét én nagyon de nagyon szerettem, nekem ott az a tipikus kedvenc könyv érzésem volt. Egyszerűen számomra ott minden telitalálat volt. Nagyon tetszett, ahogy a két főszereplő között kialakult a kapcsolat, ahogy ők megismerték egymást, a párbeszédeik pedig felejthetetlenek voltak. Apropó, párbeszéd. Ebben a regényben akadt belőlük bőven, és én ezt különösen szerettem, pláne, hogy nem volt mindenféle felesleges részlettel agyon tarkítva, mint például „kifújta a levegőt, beszívta a levegőt, megemelte egytized miliméterrel a szemöldökét…”. Tetszett, ahogy Damien karaktere kitárulkozott, ahogyan megérthettük a könyv címét. Damien egy imádnivaló pasas, akit szerintem nem lehet nem szeretni. Vicces, szexy, kedves… és még két gyönyörű kutyája is van! Nagyon örültem a kutyás szálnak, szerintem nagyon feldobták a regényt és szerethetővé tették, sőt, szerintem Jenna karaktere is kellett bele, még ha nem is jutott neki nagy szerep. A Dupla-Dé a szívemhez nőtt, talán nincs is erre jobb kifejezés. Chelsea egy nagyon szerethető karakterré nőtte ki magát a szememben, tényleg ritka az ilyen szimpatikus hősnő. Ha a regény ebben a hangulatban ment volna tovább, akkor nálam hatalmas kedvenc lett volna, ebben biztos vagyok.

A regény második része számomra egy komoly dologgal kezdődik, de a spoilerek elkerülése végett nem nevezném nevén. Úgy érzem, hogy az elképzelés jó, de itt mintha már megcsúszott volna az írónő, mintha a karakterek is elvesztek volna. Számos hatalmas kérdőjel volt a fejemben itt már a párbeszédeket olvasva is. Chelsea és Damien egy nagyon aranyos és szerethető pár, én legalábbis így ismertem meg őket, de ebben a részben Chelsea elveszett. Nagyon zavaró volt számomra, hogy rengeteg nehéz szituáció adódott, de Chelsea mégsem tett, vagy mondott bármit. Mármint hahó, és most hatalmas spoiler következik: ha esély van rá, hogy meghal a műtőasztalon a szerelmed, akkor te nem mondasz neki semmit azon kívül, hogy szereted és te „most nem tudsz erről beszélni”? Számomra ez annyira hiteltelen volt. Sőt! Még Damien vígasztalta Chelseat, aki mindvégig nagyon aranyos és édes volt annak ellenére is, hogy igazából a barátnője szerintem nem tudta megfelelően kifejezni azt, amit neki ki kellett volna abban a helyzetben. Egy másik spoileres gondolat: Szerintem az egész terhes vagyok témát sem feltétlen jól oldotta meg az írónő és Chelsea, szerintem itt sem mindig a legjobb módszereket és lépéseket választotta a karakter.

De hogy pár pozitívumot még említsek, hogy ne legyen ennek a bejegyzésnek ilyen keserű vége:
- Tyler egy nagyon aranyos és vicces karakter volt, üde színfoltja ennek a történetnek.
- Tetszett nagyon a karácsonyi party, valamint Jade karaktere is nagyon a szívemhez nőtt.
- Spoileres gondolat újra: nagyon szívesen olvasnék egy regényt róla és Tylerről, de nem hiszem, hogy erre lesz lehetőségünk.

Összességében nekem tetszett a regény, de sajnos nem lett egy öt csillagos kedvencem a könyv második része miatt.

Te olvastad már a történetet? Ha igen, mi a véleményed róla?

Az egyik kedvenc idézetem pedig mindenképpen ez, egyszerűen hihetetlenül vicces volt olvasás közben:

„– Bassza meg! 
A nappaliba rohantam, miközben a blúzomat gomboltam. 
– Mi történt? 
– Úgy tűnik, a kutyák azt gondolták, hogy szokás szerint a bokor alá pisilnek, csak ezúttal a bokor a kurva karácsonyfánk volt. Egy jókora tócsa van ott, én pedig pont beleléptem. 
– Bakker. 
Dudley és Drewfus a szoba sarkában bujkáltak. 
Damien dühe nevetésbe torkollt. 
– Nem tudok rájuk haragudni, mert szerintem megzavarodtak. Annyira el voltunk foglalva, hogy elfelejtettük kivinni őket. Azt gondolták, hogy ezek szerint házhoz hoztuk a bokrot. 
– Csak hozzá akartak járulni a meghitt ünnepi hangulathoz. 
– Még szerencse, hogy ez nem karácsonyfatörzsnyi kakálásban nyilvánult meg. 
Elnevettem magam. 
– Igaz!”

Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Találkozunk a legközelebbi értékelésnél is,
Dorka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése