Könyvértékelés - K. A. Tucker: The Simple Wild – Az egyszerű vadon

Sziasztok! A mai könyvértékelés középpontjában K. A. Tucker The Simple Wild – Az egyszerű vadon című regénye áll. Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

Saját fotó. Felhasználása engedélyköteles!

Fülszöveg:

A sors ismétli önmagát?

Calla Fletcher kétéves volt, amikor az édesanyja vele együtt elmenekült az alaszkai vadon és az elszigetelt vidéki életmód kihívásai elől, és elhagyta Calla apját, Wren Fletchert. Calla sosem nézett vissza, és huszonhat évesen a mozgalmas torontói életen kívül nem ismer mást. Amikor azonban az apja felveszi vele a kapcsolatot, és tudatja, hogy súlyos beteg, a lány tudja, hogy ideje megtennie a hosszú utat a határmenti elhagyatott kisvárosba, ahol született.

Calla szembenéz a mászkáló vadakkal, a különös nappali órákkal, az elképesztő bolti árakkal, és időnként még – szent ég! – a kinti pottyantós vécével is, cserébe, hogy megismerhesse az apját: a férfit, akivel a rengeteg hibája ellenére is újra törődni kezd.

Ám miközben nagy küzdelmek árán igyekszik hozzászokni a sarkközeli éghajlathoz és az otthonitól teljesen eltérő életritmushoz, Jonah – egy csendes, cinikus és büszke alaszkai pilóta, aki Calla apjának repülős vállalatát, a Vadont működteti – alig várja az elkényeztetett városi lány bukását. Meggyőződése ugyanis, hogy Calla túlságosan kényes ahhoz, hogy megbirkózzon a vadonnal.

Jonahnak feltehetőleg igaza van, de Calla eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedését. Aztán váratlanul azon kapja magát, hogy elmélyül a kapcsolata a robosztus pilótával. Ahogy a férfi rejtett megvetése egyre halványul, barátság veszi át a helyét – vagy talán valami mélyebb is? De Calla nem azért jött Alaszkába, hogy maradjon, Jonah pedig sosem fogja otthagyni a helyet, ami az élete. Ostobaság lenne mindkettejük részéről románcba kezdeni, és ugyanarra az útra lépni, amivel Calla szülei is megpróbálkoztak – és kudarcot vallottak – évekkel korábban.

Egy egyszerű igazság, amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.

A regényről:

Ez a könyv egyszerre melengette meg a szívemet,  gondolkodtatott el és tört darabokra. Itt ülök, miközben ezt az értékelést írom. 15-20 perce fejeztem be a regényt, és egyszerűen nem térek magamhoz. Nehéz megtalálnom a szavakat, nehéz megfogalmaznom, hogy mit is jelentett nekem ez a történet, hogy mennyire a szívemhez nőtt, és hogy mennyire szerettem. Ez a könyv annyira beleivódott a gondolataimba, a lényembe, hogy esténként már nem is tudtam elfele aludni, csak pörgött az agyam, hogy vajon mi lesz a folytatásban, hogy mi történik Callával, Jonah-val és Wrennel, valamint a többi alaszkai lakossal. Korábban olvastam már az írónőtől, így egy kiemelkedő olvasmányra számítottam, de még annál is többet kaptam. Ez a regény az idei évem legjobbjai között kap helyet, és csak reménykedni tudok, hogy mihamarabb a kezeim között tudhatom a folytatást.

Az alaptörténet szerint Calla a beteg édesapjához utazik Alaszkába, akivel 24 évvel korábban elváltak az útjaik. Callának szembe kell néznie az ismeretlen vidék által okozott megpróbáltatásokkal, a múltjával, a sérelmeivel és a fájdalmával, az édesapjával, akivel szinte nem is ismerik egymást, valamint egy bosszantó pilótával, Jonah-val, aki talán mégsem annyira idegesítő, mint elsőre gondolta a lány…

A könyvnek több erőssége is van, az egyik kétségtelenül az alaszkai táj, ez a csodás és különleges vidék, amelyet öröm volt jobban megismerni. A kötet lapjain keresztül egy kis bepillantást nyerhettünk az ottani életbe, az ottani emberek mentalitásába, és rá kellett döbbennem: még ennél is többet szeretnék tudni a világnak ezen zugáról. Nagyon jó volt a bozótpilótákról olvasni, az ő munkájukról, életükről. Nem sok regényben találkoztam eddig pilótákkal, így ez számomra az újdonság varázsával hatott, és azon kaptam magam, hogy csak úgy falom a sorokat. Nagyon szeretem a különleges körítéseket, amikor nem egy nagyváros felhőkarcolói között játszódik a történet, hanem valami mást kapunk. A könyv további nagy erősségei még a karakterek. Calla egy kissé elkényeztetett, nagyvárosi lány, aki számára először életidegen az alaszkai vadon. Tökéletesen érzékelhető rajta, hogy más körülmények között nevelkedett, hogy mások a prioritásai, de szépen fokozatosan egyre inkább meglátja a vidék szépségét, és egyre inkább megmutatja az igazi énjét. Calla egy nagyon szerethető karakter, akivel eszméletlen könnyű azonosulni. Olyan volt, mintha az ő bőrében lennék, mintha vele együtt élném át a történetet. Jonah pedig abszolút az egyik legnagyobb kedvenc férfi karakterem lett, Callával pedig az egyik nagy kedvenc párosom. Intelligens, okos, vicces, jóképű, néha morcos, a fagyos kék szemekről már nem is beszélve… Teljesen odáig voltam Jonahért, ezért a makacs férfiért, aki nem ismer lehetetlent. Mindketten hatalmas karakterfejlődésen mentek keresztül, öröm volt látni, hogy hová jutottak. Wren, Calla édesapja szintén egy nagyon szerethető figura, aki bebizonyította, hogy mennyi minden lehet a felszín alatt, de legfőképpen azt, hogy mennyire szereti a lányát, a vadont, a barátait, szomszédait, kollégáit. Számtalan hibás döntést hozott az élete során, amelyeknek cipeli is a következményeit, de mindezek ellenére megmaradt egy nagyon jószívű embernek. Mert bizony jó apa, jó barát és a lehető legjobb alaszkai példakép. A mellékszereplők is mind a szívemhez nőttek, gondoljunk csak Agnesre, Mabelre, Simonra (akinek imádtam minden egyes jó tanácsát, és párat meg is próbálok fogadni), Susanra vagy a Vadon munkatársaira. Példamutató emberek meleg szívvel és csupa kedvességgel.

Maga a történet egyszerre fájdalmas és csodálatos. A szerelmi szálért teljesen odáig voltam, engem az első pillanatoktól kezdve magával ragadott, imádtam Jonah és Calla macska-egér játszmáját, a kapcsolatuk minden egyes fordulópontját. Tökéletes párost alkottak, és kíváncsian várom, hogy mit hoz számukra a jövő. Ugyanakkor ez a történet teljesen a padlóra is vágott, egy része nagyon szomorú volt, de szerettem, ahogy a karakterek megtalálták a vidám pillanatokat is a fájdalom közepette, hogy képesek voltak mosolyogni és mindent megtenni, hogy ne csak a kín maradjon velük. Ez a regény megtanított megbocsátani, küzdeni, elfogadni és boldoggá tenni. Különös dolog a szerelem, amely sokszor nem elég egy boldog élethez, de máskor pedig a mindenséget jelentheti, és ha van valaki, akire támaszkodhatsz, akkor a világon semmi sem lehet akadály. Wren és Susan szerelme talán így volt megírva a csillagokban, de hiszem, hogy a lehető legméltóbb lezárást kapták, amelyre szükségük is volt.

Nehéz szívvel engedem el egy időre ezt a történetet, de biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig velem marad. Akár már most újra is olvasnám, annyira szükségem van még egy kis Jonahra. Ha nem olvastad még ezt a könyvet, akkor itt az idő! Kiemelkedő a rubin pöttyösök között, amelyet megéri megismerni. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kissé komolyabb, de annál fantasztikusabb regényt olvasni!

"– Ne feledd… Nem tudod irányítani őt, de tudod irányítani, hogyan viselkedsz vele."

Ti olvastátok már a könyvet?

A kötet megvásárolható erre a linkre kattintva: LINK

A bejegyzésem a Prológus Bekuckóztunk projektjének a részét képezi.

Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka