2022. december 31., szombat

Viszlát 2022! - Könyves évértékelő

Eltelt egy újabb esztendő, amely azt jelenti, hogy újra jelentkezem az immár hagyománynak számító Viszlát! könyves évértékelő bejegyzés sorozatom folytatásával, ezúttal pedig 2022-t vesszük nagyító alá- szigorúan könyves tekintetben. Jó olvasást kívánok a bejegyzéshez!

Instagram Top9 kollázs - Dsheavenofbooks

Az elmúlt évek bejegyzéseit itt olvashatjátok:

Viszlát 2021!

Viszlát 2020!

Viszlát 2019!

Viszlát 2018!

Előzmények:

2022 elején megfogadtam, hogy ebben az évben az akkor 55%-on álló magánkönyvtáram olvasottságának a növelésére szeretnék fókuszálni. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez a vállalkozás elbukott, mivel jelenleg 54%-os az olvasottságom, amely év közben is maximum 56%-ig jutott. Most jön a magyarázkodás, hogy nem tehetek róla, túl sok izgalmas újdonság jelent meg ebben az évben, amelyeket muszáj volt sorra kerítenem.

2022 elején elég bizonytalan volt minden, nem tudtam, hogy mit hoz az élet, hogy mennyi időm lesz olvasni. 40 könyv elolvasását tűztem ki célul, amelyet bőven túl is teljesítettem, ugyanis 67 elolvasott kötettel zártam ezt az évet. Szerettem volna legalább 15000 oldalt olvasni, ezt szintén sikeresen teljesítettem, végül pedig 22538 oldallal zártam az évet.

Célul tűztem ki, hogy szeretnék kevesebb új könyvet beszerezni, maximum 80-at. Ez végül 117 lett, de egyáltalán nem bánkódom miatta, és nem bánom, hogy ezt a célt is sikeresen elbuktam, mivel tényleg olyan kötetekkel gazdagodott a magánkönyvtáram, amelyek abszolút nekem valóak, és amelyekre egytől egyig kíváncsi vagyok.

A 2022 elején készített 6 elemből álló TBR listámról három könyvet olvastam el, amellyel nem vagyok elégedett, de talán majd 2023-ban…:)

Így telt 2022:

- 67 kötetet és 22538 oldalt olvastam. Könyvek tekintetében ez az eddigi legjobb évem, szóval maximálisan elégedett vagyok az elolvasott mennyiséggel és minőséggel. 2022-ben a könyvek segítettek átvészelni rengeteg mindent, biztos pontot jelentettek az életemben.

- 23 új bejegyzést írtam a blogomra, ezzel is elégedett vagyok, mivel szerintem elég változatos ajánlók születtek.

- 10 új kedvenc könyvet avattam, amelyek tényleg a maximális 5 csillagot kapták tőlem, és ezen kötetek mindegyike nagy hatással volt rám:

Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara 

George Orwell: Animal Farm / Állatfarm 

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 

Agatha Christie: Szerelmi bűnügyek 

Alice Oseman: Heartstopper 1. 

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés 

Mona Kasten: Feel Again – Érezz újra! 

Ali Hazelwood: A szerelem képlete 

Jennifer L. Armentrout: A Kingdom of Flesh and Fire – Hús és tűz királysága

Rácz-Stefán Tibor: Téged kérlek karácsonyra

- 117 kötettel bővült a magánkönyvtáram.

- 38 számomra új szerzővel ismerkedtem meg. 

- Továbbra is lelkesen vezetem az instagram profilomat, ahol jelenleg 6556 profil követ és 961 bejegyzést tettem közzé.

- Lelkesen vezetem a TikTok profilomat is, amelyet az idei évben nagyon megszerettem. Jelenleg 5647 személy követ és 245110 lájknál járok.

- Megismertem egy számomra új kiadót, akik hamar az egyik kedvencemmé váltak, ez pedig a 21.Század Kiadó.

- Megismerkedtem Agatha Christie munkásságával, aki elindított a krimik felé vezető úton. Alig várom, hogy még több ilyen történetet olvashassak.

Válogatás a fotóimból - Dsheavenofbooks

2022 legjei:

- A könyv, amely idén az abszolút kedvencem lett: Nem tudok dönteni, tényleg nem, csak top4-re tudom leszűkíteni: Ezüst lángok udvara, Állatfarm, Szerelmi bűnügyek, Harry Potter és az azkabani fogoly.

- 2022 legjobb fantasyja: Ezüst lángok udvara.

2022 legjobb new adult romantikusa: Feel Again – Érezz újra! 

2022 legobb ifjúsági története: Harry Potter és az azkabani fogoly, de a Téged kérlek karácsonyra is nagyon belopta magát a szívembe.

- 2022 legnagyobb pozitív meglepetése: Állatfarm 

- 2022 legnagyobb kedvenc sorozata: Vérből és hamuból

- 2022  kedvenc új szerzője: Agatha Christie, ez nem is kérdés.

- 2022 nagy felfedezettje: 21.Század Kiadó

Mik a céljaim 2023-ban?

- 2023-ban szeretnék legalább 25 könyvet olvasni. Azért tűzök ki alacsonyabb célt, mivel remélem, hogy az életemben számos változás fog bekövetkezni, ezekkel pedig kéz a kézben járna a kevesebb idő az olvasásra. Oldalszám tekintetben egy 8000 oldalt mindenképpen szeretnék elolvasni, de ha ez nem sikerül, akkor sincs probléma. Lényeg a szórakozás.

- Mondanám, hogy a célom az, hogy kevesebb új kötetet szerezzek be, de ezt az idei évben elengedem, mivel tudom, hogy úgy sem így lesz.

- Továbbra is szeretném a magánkönyvtáram olvasottságát emelni, nem mondok le arról, hogy elérjem a 60%-ot.

- Rövid TBR listát idén is készítettem, ezeket a regényeket nagyon szeretném elolvasni 2023-ban:

Colleen Hoover: All Your Perfects – Minden tökéletesed 

Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül

Colleen Hoover: Regretting You – Elrontott életek 

Colleen Hoover: Maybe Now – Talán most 

Sarah J. Maas: Föld és vér háza 

Sarah J. Maas: Ég és lélegzet háza 

Elle Kennedy: The Play – A játszma

Elle Kennedy: The Dare – A kihívás

Elle Kennedy – Sarina Bowen: Good Boy – Jófiú 

K. A. Tucker: Forever Wild – Örökké vadon 

K. A. Tucker: Wild at Heart – Vad szívvel

(A bejegyzés írásának pillanatában az utóbbi kettő még nem jelent meg, de nagyon várom, hogy 2023-ban végre olvashassam a folytatásokat.)

A 2022-ben elolvasott könyveim listája:

Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara

Teagan Hunter: I Wanna Text You Up – Kattanj rám!

Colleen Hoover: Verity

Jorge Montoro: Történetek híres állatokról

Jorge Montoro: Fiúk, akik felnőttként megváltoztatták a világot

Mona Kasten: Trust Again – Bízz újra!

Simon Márton (szerk.): 99 magyar vers

Tomor Anita: Nyolc éjszaka

George Orwell: Animal Farm / Állatfarm 

Ella Maise: The Hardest Fall – A legerősebb érzés

Niko Domínguez: 101 dolog, amit jó, ha tudsz a vízi élőhelyek állatairól

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül 

Agatha Christie: Szerelmi bűnügyek

Atticus: Szeresd szabadon!

K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Christina Lauren: Nem mézes hetek 

Lucy Strange: A nővérek átka 

Pacskovszky Zsolt: Titkos mozi 

Elisabetta Gnone: A különleges utazás 

Rachel Smythe: Lore Olympus 2.

Haszán Míra: Spicc/pipa 

Bridget Collins: Árulások 

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl 

Meagan Brandy: Boys of Brayshaw High – A Brayshaw bandái 

Alice Oseman: Heartstopper 1. 

Alice Oseman: Heartstopper 2. 

Candace Bushnell – Katie Cotugno: Csajoknak kötelező 

Völgyi Anna: Karamellás kétszersült 

Meredith Goldstein: Kivirágzik minden 

Madarász Éva: Hullámvasút 

Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett 

Alice Oseman: Heartstopper 3. 

Agatha Christie: Szentivánéji krimik 

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés 

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Neal Shusterman: Az óceán mélyén 

Liz Braswell: Hol volt, hol nem 

Felicity Baker: Legendás állatok és megfigyelésük: Göthe Salmander 

Genevieve Gornichec: A boszorkány szíve 

Rachel Smythe: Lore Olympus 3. 

Mona Kasten: Feel Again – Érezz újra! 

Shea Ernshaw: Winterwood – Télerdő 

Emma Lord: Tweet Cute – A tweetcsata 

Guillaume Musso: Visszajövök érted 

Rupi Kaur: otthon test 

Lynn Painter: Mr. Téves Szám

Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched – Kiütéses győzelem 

Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból

Erin Watt: One Small Thing – Egy kis apróság 

Mariana Zapata: Dear Aaron – Kedves Aaron! 

Ella Fields: Pretty Venom – Gyönyörű méreg 

Colleen Hoover: Maybe Not – Talán mégsem 

Elle Kennedy: The Deal – Az üzlet

Stephanie Garber: Volt egyszer egy összetört szív

V. E. Schwab: Gallant 

Sarah Adams: Csalóka szerelem 

Ali Hazelwood: A szerelem képlete

Colleen Hoover: Layla 

Whitney G.: Utálattal: Ethan / Utálattal: Rachel 

Shannon Mayer – Kelly St. Clare: Méz és hamu udvara 

Jennifer L. Armentrout: A Kingdom of Flesh and Fire – Hús és tűz királysága 

Amanda Lovelace: amikor a hercegnő menti meg önmagát

Kirsten Boie: Telihold volt aznap 

Atticus: Szeresd szabadon!

Szántó Dániel: Dorian: Tündekard 

Rácz-Stefán Tibor: Téged kérlek karácsonyra

Ezúton is szeretném megköszönni minden magánszemélynek, vállalkozásnak és kiadónak a bizalmat, akikkel 2022-ben együtt dolgozhattam! Köszönöm:

Könyvmolyképző Kiadó

Manó és Menő Könyvek

Móra Könyvkiadó

21. Század Kiadó (Külön köszönet Petrának és Pannának.)

Tilos az Á Könyvek

Maxim Kiadó

Szántó Dániel és Alexandra Kiadó

Till&Dill

Helikon Kiadó

Kolibri Kiadó

Kollár Betti és Magnólia Kiadó

Agave Könyvek

Álomgyár Kiadó

Bookup Könyvesbolt

Napraforgó Kiadó

Park Könyvkiadó (Bookstagram Tour)

Tomor Anita

trnd Hungary

Köszönöm szépen mindenkinek, aki bármelyik platformomon is velem tartott 2022-ben! Bízom benne, hogy sok érdekes tartalommal találkoztatok. Remélem, hogy az új esztendőben is megoszthatom veletek a könyves élményeimet.:)

További elérhetőségeim:

moly.hu profilom

Instagram

TikTok

e-mail: dsheavenofbooks@gmail.com


Köszönöm, hogy velem tartottatok,

Dorka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése